A miskolci rendőrök még azelőtt kiszűrték a forgalomból a járművezetőt, mielőtt balesetet okozott volna.

Közúti ellenőrzés közben fogták meg

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrei 2022. január 6-án végeztek közúti ellenőrzést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem is volt jogsija

Ennek során a Miskolc, Keleti úton megállítottak egy járművet, majd az ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr vezetői engedélyét már több, mint egy éve bevonták.

FRISS!

Kötelezője sem volt

Továbbá a járművezetéstől eltiltották, az autóra nem kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

Kés is volt nála

Ha pedig mindez nem volna elegendő egy több mint 20 centiméter pengehosszúságú kést – mint közbiztonságra veszélyes eszközt – tartott a vezetőülés alá rejtve, illetve mind a légalkohol mérő, mind a kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, írja a police.hu.

Pozitív tesztek:

Fotó: police.hu

Előállították

A járőrök a férfit a rendőrkapitányságra előállították, vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt és járművezetés bódult állapotban bűncselekmények, illetve az elkövetett egyéb szabálysértések miatt büntető és szabálysértési eljárást indítottak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: Illusztráció