A Szolnoki Törvényszék sikkasztás és csalás bűntettében bűnösnek mondta ki D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől. A Bróker Marcsiként is elhíresült nő emellett 5,4 millió forintos pénzbüntetést is kapott, legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra.

Egy évtized rács mögött

10 év börtönre ítélték Bróker Marcsit, aki milliárdokat csalt ki emberektől – írja a 444. A lap szerint 1,5 milliárd forint kártérítésre is kötelezték.

Az ítélethirdetésen sem a vádlott, sem a sértettek nem voltak jelen

A beszámoló szerint az ítélethirdetésen a bíró részletezte, melyik sértettnek hány millió forint kártérítést kell fizetnie a vádlottnak, majd hosszan sorolta, milyen vagyontárgyakat foglaltak le a Kun-Mediátor cégtől és az asszonytól, nyomtatóktól számítógépeken és pendrive-okon bútorokon és ékszereken át mindenféle tárgyakig.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

11 hónapja volt hír róla utoljára

2021 februárjában a Kékvillogó.hu arról számolt be, hogy nyomkövetőt kapott az elhíresült csaló. A Magyarországról elmenekült nőt 2016-ban tartóztatták le. Három évvel később, mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék elrendelte az asszony bűnügyi felügyeletét, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

767 csalás

A Kun-Mediátor Kft. egykori vezetője ellen 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a Kun-Mediátor papíron utazási irodát üzemeltetett, valójában tiltott betétgyűjtést folytatott, azonban miközben az ügyfelek azt hihették, hogy betétekbe, értékpapírokba kerül a pénzük, ez nem történt meg.

Több mint 12 milliárd lehet a kár

A vádirat megállapítása szerint Bróker Marcsi 12 milliárd forintnyi kárösszeget okozhatott a csalásaival, de a kár ennél még nagyobb lehet, mivel sokan nem jelentkeztek károsultként. Az áldozatok közt volt olyan, aki több mint 1 milliárd forinttal lett szegényebb, de akadtak olyanok is, akik több tíz milliós összeget veszítettek el a “befektetés” során.

Kedvező lehetőséggel csábította el az ügyfeleit

Cége segítségével 1999 nyarától 2015 tavaszáig a piaci árakhoz képest jóval kedvezőbb befektetési lehetőségeket kínált ügyfeleinek az asszony, aki egyben azt is ígérte, ezek a befektetések nagy haszonnal fognak járni. Bróker Marcsi elsősorban a Karcagon és környékén élőknek kínálta a befektetéseit, és tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátor nem is rendelkezett az ehhez hasonló tevékenységek engedélyével – foglalta össze a 24.hu.

Elköltötte a pénzt

A befolyó pénzt az asszony magára és a családjára fordította, de a látszat kedvéért alkalomadtán az ügyfeleinek is adott a felhalmozott pénzből.

Milye van?

Szerinte Magyarországon direkt tették tönkre a bróker cégeket, és ennek lett az áldozata az ő cége is, erről pedig könyvet is ír, hogy felfedje az igazságot. Arról is beszélt, hogy csak a lánya segítségével tudja fenntartani magát, mert a 260 ezres nyugdíjának a felét levonja a NAV a 30 milliós adótartozása miatt – mondta még 2020-ban az egyik tárgyaláson.

Címlapfotó: MTI/Mészáros János