A KékVillogó portál is beszámolt róla, hogy tavaly nyáron elhunyt Koncz Ferenc fideszes képviselő, azt követően, hogy motorbalesetet szenvedett. Koncz még a helyszínen életét vesztette. Most a Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki arra a vádlottra, aki 2020. július 10-én Bekecsen gépkocsijával halálos motorbalesetet okozott – közölte a Miskolci Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A bírósági közlemény nem jelöli meg, hogy Koncz Ferenc balesetéről van szó

A bírósági közlemény nem jelöli meg, hogy a baleset sértettje Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő volt, de a politikus azon a napon, ugyanazon a helyszínen vesztette életét közlekedési balesetben. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

A baleset körülményei

Mint megírtuk egy 44 éves nő halálos okozta a halálos balesetet a Borsod megyei Bekecsen, és mint utólag kiderült, Legyesbénye polgármestere ütötte el a motorjával közlekedő országgyűlési képviselőt, Koncz Ferencet.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem érez felelősséget az autós

„Az ügyben talán az fáj a legjobban, hogy a vádlottban, akinek figyelmetlensége és gondatlansága okozta Édesapám tragikus halálát, annyi együttérzés sem volt, hogy családom irányába bármilyen módon kinyilvánította volna együttérzését, ellenkezőleg, a vallomásában úgy fogalmazott: Nem érez felelősséget” – írta korábban egy facebookos bejegyzésében Koncz Zsófia.

Ez történt

A tragikus baleset azért következett be, mert a Koncz Ferenc választókerületébe tartozó Legyesbénye polgármestere, Lengyelné Bús Zita épp akkor akart megfordulni az autójával, amikor a motoros nekiütközött. Az autós egyébként jól ismerte Konczot, néhány héttel a baleset előtt még együtt avattak fel egy utat a közelben – írta a Blikk.

Nem érzi úgy, hogy hibázott

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a polgármesterrel szemben, aki azonban nem ismerte el a felelősségét, sőt azt mondta, ő szabályosan fordult meg, nem látta, hogy jött volna a motoros. Annyit viszont elismert, hogy a motoros a védett sávban jött.

Koncz szabályosan közlekedett

A vádirat megállapítása szerint a fideszes politikus szabályosan közlekedett a motorjával, a szakértői jelentés szerint Bekecs belterületén 48-52 kilométer/órás sebességgel haladt a sávjában.

Vészfékezett

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a polgármester vészfékezési féktávolságon belül fordult be a motoros elé, amire Koncz vészfékezett, eldobta a motorját, majd belecsúszott az autóba. Az esése olyan szerencsétlen volt, hogy a képviselőt még a baleset helyszínén lévő mentőápoló sem tudta megmenteni.

Nem látta tisztán az utat

Az ügyben az is kiderült, hogy a polgármester lehúzódott a Suzukijával, elengedett két mögötte haladó járművet, majd úgy kezdte meg a manőverét, hogy nem látta pontosan, jönnek-e az úton, mivel egy elhaladó teherautó takarásában volt.

A baleset okozója most felfüggesztett börtönbüntetést kapott

A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott nő személygépkocsival Szerencs felé haladt; a gépkocsival meg akart fordulni az úton, ezért a jobb oldali útpadkához húzódott és annak érdekében, hogy a mögötte azonos irányba haladó két járműnek – egy személyautónak és egy tehergépkocsinak – elsőbbséget biztosítson, megállt. Amikor mindkét jármű elhaladt az autója mellett, elkezdett balra fordulni annak ellenére, hogy a teherautó a szembe jövő forgalmat teljesen kitakarta előle.

Koncz Ferenc a helyszínen meghalt

„A fordulás időpontjában, ugyanezen az útvonalon, ellentétes irányban közlekedett motorkerékpárjával a sértett férfi mintegy 50 kilométer/órás sebességgel. A sértett vészfékezési féktávolságon belül volt, amikor a vádlott a gépkocsival áthaladt az általa használt forgalmi sávba, csaknem teljes szélességében elfoglalva azt. A sértett vészfékezett, mely miatt a motorkerékpárral felborult és az úttesten csúszva a vádlott autójának ütközött” – áll a bírósági közleményben, hozzátéve: a sértett a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

Ez vár most a vétket sofőrre

A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a vádlottra 1 év 8 hónap szabadságvesztést és 2 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évre felfüggesztette. A döntés jogerős. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszínelés a baleset után – Forrás : globaltv.hu