A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek három férfit Balatonfüreden, mert rabolni akartak. A letartóztatásukat is kezdeményezték.

Bántalmaztak egy férfit

A police.hu információi szerint a három férfi 2021. július 25-én a hajnali órákban Balatonfüreden, egy áruház mögötti füves területen tettleg bántalmazták a sértettet azért, hogy a nála lévő készpénzt adja át részükre. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Magára hagyták

A bántalmazott férfi a követelésüknek azonban nem tudott eleget tenni, mivel készpénzzel nem rendelkezett, így végül támadói az erőszakot abbahagyva magára hagyták, majd eltávoztak a helyszínről. A sérült férfi a járókelőktől kért segítséget.

Megtalálták a támadókat

A balatonfüredi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként néhány órán belül elfogták a 20 éves miskolci, a 25 éves veszprémi és a 37 éves balatonfüredi tartózkodási helyű lakosokat, majd előállították őket a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra.

Őrizetbe vették őket

A három férfit gyanúsítottként kihallgatták csoportosan elkövetett rablás bűntett kísérlet és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vételük mellett a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Dombiratoson is rablás történt

Két idős nőt bántalmazott egy férfi Dombiratoson. Mindkettőjüktől pénzt követelt, egyiküket egy késsel is megsebesítette. A rendőrök a rablással gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és a büntetőeljárás iratait továbbította az ügyészségre.

Még áprilisban történt

Dombiratoson, 2021. április 13-án 17 óra 45 perc körül egy férfi bement egy házba és az ott lakó 78 éves nőtől pénzt követelt. A nő nem akart adni neki, ezért bántalmazta őt. A megfélemlített idős asszony végül mégis adott neki pénzt, ekkor azonban a férfi a bankkártyáját is elvette tőle.

Elmenekült

Ezután a nő ki tudott menekülni a házból, rázárta a támadójára az ajtót és a szomszédjához, egy 75 éves nőhöz ment át segítséget kérni. Miközben hívták a rendőrséget, a férfi kiszabadult és a kirabolt nő után indult. Őt és a segítőjét is bántalmazta, tőle is pénzt követelt, majd felkapott az asztalról egy konyhakést és megvágta a 75 éves nő lábát. A rendőrök rövid időn belül megérkeztek a helyszínre, ahol elfogták a 34 éves dombiratosi férfit.

Eljárás indult

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene. A bántalmazott nők közül az egyik súlyos, míg a másik könnyű sérülést szenvedett.

Átadták az iratokat az ügyészségnek

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a napokban továbbították a Battonyai Járási Ügyészségre. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció