Szolgálaton kívüli esztergomi rendőr segített a kollégáinak elfogni azt a járművezetőt, aki a vezetéstől el volt tiltva, kábítószert, valamint szeszes italt is fogyasztott. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a 31 éves sofőrt.

Nagy sebességgel elhajtott

Egy terepjáró közlekedett Esztergomban a Csatai utcában 2021. július 26-án 23 óra 10 perc körül. A járműre cseh forgalmi rendszám volt felszerelve, amit egy 31 éves dorogi férfi vezetett. A sofőr amint észlelte a rendőröket megállt, majd megfordult és nagy sebességgel elhajtott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megpróbált kereket oldani

A járőrök ezt észlelték, a szolgálati gépjármű megkülönböztető fény – és hangjelzéseit használva próbálták megállítani a terepjárót. Haladása közben a sofőr több szabályszegést is elkövetett, majd egy földes úton próbált kereket oldani, ahol személyautóval már nem lehetett közlekedni.

Ezzel menekült:

Fotó: police.hu

Szolgálaton kívüli rendőr segített

Egy szolgálaton kívüli esztergomi rendőr is értesült az eseményről. A terepjáró képességekkel rendelkező járművével, a földes úton is követni tudta a másik terepjárót. Az elől haladó jármű egy betonkerítésnek ütközött, az eset során személyi sérülés nem történt. A szolgálaton kívüli rendőr egy főt a gépkocsiban elfogott.

Ez is érdekelhet:

Egy elhagyott épületben fogták meg

Egy fő futva elmenekült, de őt egy elhagyatott épületben elfogták. Kiderült, hogy a személy volt a járművezető, akit az Esztergomi Járásbíróság 2021. október 10-ig eltiltott a járművezetéstől.

Jelzett a szonda

Mindkét személyt előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol az alkalmazott kábítószerteszt és alkoholszonda is pozitív eredményt mutatott a járművezetőnél. A 31 éves férfi ellen járművezetés az eltiltás hatály alatt, kábítószer birtoklása, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, írja a police.hu.

Őrizetbe vették

A rendőrség vizsgálja, hogy a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény megvalósult-e. A rendőrség J. Istvánt őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy az Esztergomi Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció