Jogerősen másfél év, végrehajtásában 3 év felfüggesztettre ítélte a bíróság azt a férfit, aki az akarata ellenére az autójába tuszkolta a tőle elköltöző feleségét, akit a közös házukhoz vitt vissza 2017. június 6-án. Miután a nő SMS-ben segítséget tudott kérni az új élettársától, ő is kiért a helyszínre, ahol a férj és a fia vasvillával és vascsővel támadt rá az élettárs autójára.

Megromlott a házassága

A Pécsi Törvényszék tájékoztatása szerint K. P. házassága 2017. év elején megromlott, ami miatt a felesége 2017 februárjában elköltözött a baranyai településen lévő otthonukból egy másik településen élő férfihoz. K. P. két gyermekével egyedül maradt a családi házban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Baranya megyei településről költözött el a nő

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Vissza akarta vinni a feleségét

K. P. nem törődött bele, hogy a felesége csak úgy otthagyta őt, ezért elhatározta, minden áron visszaszerzi a nőt, akár akarja, akár nem. A terve végrehajtásához a férfi megállapodott két ismerősével, hogy az egyikőjük autójával elmennek a feleségéért akkor, amikor a nő hajnalban autóbusszal indul dolgozni, majd beültetik az autóba, így elkerülik azt, hogy találkozzanak a nő új élettársával, akivel az asszony akkoriban élt.

Elmentek a nőért

2017. június 6-án, hajnali 5 óra előtt a három férfi átautózott a másik településre, ahol meg is találták a buszmegállóban várakozó nőt. Amikor a kocsival odahajtottak, az egyik férfi kiszállt az első ülésről, és a nő karjánál fogva az autóhoz húzta, majd belökte a hátsó ülésre. A hátul ülő K. P. a kezét előre nyújtva behúzta a feleségét a kocsiba, majd a hangosan tiltakozó nővel hazaindultak.

Hazavitték a nőt

Az út közben a férfi, aki kiszállt az első ülésről, hogy betuszkolja az autóba a nőt, egy helyen kiszállt a járműből, a férj és a másik ismerőse pedig tovább hajtott K. P. házához. Amikor odaértek, K. P. kirángatta a feleségét az autóból, dulakodni kezdtek, azonban a nőnek sikerült eközben több SMS-t is küldenie az új élettársának azzal, hogy elrabolták.

Utánuk ment az élettárs

Miután a nő élettársa megkapta az SMS-eket, az autójával a nőért ment, közben riasztotta a rendőröket. Amikor a férfi odaért K. P. házához, a nő ki akart hozzá menni, azonban ezt a volt férje nem engedte neki. Ekkor fajult el K. P. házánál a helyzet.

Előkerült a vasvilla és a vascső

Miután K. P. nem engedte szabadon a feleségét, a nő ököllel kitörte a bejárati ajtó üvegét, mire az élettársa az autójával nagy sebességgel behajtott az udvarra. K. P. és fia ekkor felkaptak egy vasvillát és egy vascsövet, majd ütni kezdték az élettárs autóját. A nő élettársa a támadás miatt kitolatott az udvarról. Ezt követően megérkeztek a rendőrök és rendet tettek.

Ez is érdekelhet

Ezt kapták büntetésként

A bíróság K. P.-t 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönre, a férfi egyik társát 1 év 8 hónap börtönre, a másik társát pedig mint többszörös visszaesőt 1 év börtönre ítélte. A bíróság K. P. fiát 1 évre próbára bocsátotta. Az apát és fiát ezenfelül kötelezték az élettárs autójában keletkezett kár megfizetésére is, így nekik 77.000 forintot kell megfizetniük. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: Budapestkörnyéke