Bár azt mondja, nem félt, utólag bevallja, hogy mégis megijedt egy kicsit – mondta édesanyjának az a hatéves kislány, aki vasárnap délután tűnt el egy Győr melletti tanyáról, A gyermek az erős köd miatt nem talált haza, 15 órát bolyongott. Az éjszakát a füvön töltötte.

A héten még nem megy iskolába

Édesanyja a Borsnak azt mondta, a kislány a héten még nem megy iskolába, hogy kipihenhesse a történteket. „Szerencsére úgy tűnik, lelkileg sem sérült komolyabban. Jó a kedve, egész nap mosolyog. Már többször beszélgettünk a történtekről, ő pedig elmesélte, hogy miután a köd miatt miatt nem talált haza, egyszerűen lefeküdt a fűre aludni” – mondta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Kapcsoljátok ki a rádiót!”

A kislány születése óta mindig a szülőkkel alszik, így édesanyja szerint nem csoda, ha megijedt egy kicsit. „Ha meghallja, hogy a rádióban róla beszélnek, megkér minket, hogy kapcsoljuk ki” – mondta az édesanyja, aki szerint Zóra tisztában van azzal, hogy most ő lesz az iskola egyik legnépszerűbb tanulója.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem viszik ki a tanyára

A család a történtek után egyébként úgy döntött, hogy most egy ideig nem is viszik ki a kislányt a tanyára, közben viszont igyekeznek őt nem túlfélteni. Az eltűnéséhez pár perc is elég volt, ami szerinte a gyerek elevenségével magyarázható.

Nem menekült semmi elől

A kislány édesanyja szerint felkeresik majd a családsegítőtől, de ettől nem tart, mert normális családnak tartja az övéket. „Zóra nem szándékosan ment el itthonról, nem menekült semmi elől”, mondta, és hogy hasonló nem fordult elő korábban. A család a sok segítségért nagyon hálás mindenkinek.

Vasárnap veszett el

Vasárnap este, egy Győrhöz közeli település tanyájáról tűnt el a gyermek. Rengeteg civil segítette a rendőrök és a katasztrófavédelem kutatómunkáját.

Másnap találták meg

A Kékvillogó.hu is hírt adott arról, hogy megtalálták azt a hatéves kislányt, akit többszáz ember keresett drónokkal, kutyákkal, hőkamerával. Egy, a helyi reptérről felszálló siklóernyős vette észre, aki azonnal leszállt hozzá. Rögtön mentők, rendőrök rohantak a kislányért. A Győr közelében eltűnt gyermeket kivizsgálták a történtek miatt.

Egy kerítés nélküli tanyáról tűnt el

A gyermek egy öt hektáros, kerítéssel nem rendelkező tanyáról tűnt el. Gyakran előfordult, hogy egyedül játszott a ház körül. Időnként kiabáltak egymásnak a szülőkkel, fél négykor még hallották a hangját, négykor viszont már nem felelt. 

Díjat kap a síklóernyős

Elismerésben és dicséretben részesíti az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke Mehringer Szabolcsot, az Écsi Polgárőr Egyesület tagját, aki siklóernyőjéből kutatva, megtalálta a tegnap eltűnt hatéves kislányt – derüli a szervezet hétfői közleményéből.  Mehringer Szabolcs maga is kétgyermekes apuka.

A siklóernyő segített felmelegíteni

„Bemutatkoztam, odamentem, mondtam, nyugodj meg, érted jöttem, nagyon sokan keresnek téged, anyukád, apukád nagyon izgul érted” – idézte fel a siklóernyős, mit mondott a kislánynak, amikor találkoztak. Ezt követően felmérte egészségügyi állapotát. Szerencsére nem esett baja, ugyanakkor fázott. A problémát azzal oldotta meg, hogy odaadta saját ruháját, emellett a siklóernyőbe csomagolta be. Én többet sírtam, mint ő, amikor megtaláltam – tette hozzá. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az eltűnt kislány. Forrás: Facebook.