Megdöbbentő! Éles eszközzel a kezükben rabolták ki a lányával a karjában utazó apát a vonaton Pest vármegyében. A két „bátor” férfi egy ötezer forintos tartozást akart behajtani, kétezret sikerült begyűjteni. Egy örkényi rendőr szemfülességének köszönhetően hamar elkapták a jómadarakat. A zsaruk azt kérik: ha bűncselekményt észlelünk, ne posztoljunk, inkább hívjuk a 112-es számot. Cikkünk végén mutatjuk a két elkövetőt.
Egy elcsípett poszt
Egy helyi csoportban keringő posztot csípett el egy örkényi rendőr: pici lányával a karjában utazó apát raboltak ki a vonaton. Villant a kés – „ugye nem akarsz bajt?” felkiáltással, majd gazdát cserélt kétezer forint – írta meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, stílszerűen a Facebook-oldalán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Tartozást akartak behajtani
Mint kiderült: a férfin testvére állítólagos ötezer forintos tartozását akarták behajtani, elutasítását pedig rosszul tűrték az ismeretlenek.
Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!
Gyermeke miatt aggódott
A penge láttán, az üres vasúti kocsiban ülő az apa, leginkább gyermeke miatt aggódva, átadta a nála lévő kétezer forintot. A támadók szerencsére megelégedtek ennyivel, zsebre vágták, majd elszeleltek.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Riasztotta kollégáit a rendőr
A közösségi médiában terjedő bejegyzést kiszúró rendőr riasztotta kollégáit, néhány órával később pedig már társaságukban tudhatták a késes párost.
Tagadták a kés használatát
A kecskeméti férfi és örkényi társa tagadták a bökő használatát, állították: ők nem erőszakoskodtak, nemes egyszerűséggel kérték és kapták a pénzt. Az ügyészség és a bíróság a dabasi rendőrökkel értett egyet, amikor rablás miatt letartóztatták a támadókat.
Posztolás helyett telefonhívás
A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi médiában posztolás nem mindig jut el hozzájuk. Gyorsabban tudják a tetteseket kézre keríteni, ha a jelzés direktbe érkezik hozzájuk. A 112 segélyhívó e célt szolgálja: ne hagyja, hogy ami Önnel, az esetleg másokkal is megtörténhessen! Hívja a 112-t, mi segítünk! – írja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Az egyik tettes

A másik elkövető

Kiemelt kép: illusztráció. Fotók: Facebook/Pest Megyei Rendőr-főkapitányság


