Amint arról a Kékvillogó is beszámolt a 47 éves Damu Roland koronavírus-fertőzés következtében hunyt el egy hónappal ezelőtt. A színész hetek óta küzdött betegségével és kórházról kórházra szállították, ám az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Rolandot mélyaltatásban, lélegeztetőgépen, majd műtüdőn kezelték. Miután bevitte a mentő, mindössze három napig volt magánál. A színész gyakorlatilag készült a halálára, a  nagynénjétől azt kérte, a családból csak ő, az unokotestvére Éva, néhány rokon és barát vegyen részt, azonban kérése szerint a szülei nem lehetnek jelen a szertartáson. A színészt azonban máig nem temették el, édesapja szerint pedig ez felháborító.

A Fiumei úti sírkert

Roland unokatestvére ennek kapcsán a Blikknek azt mondta, hogy a Fiumei úti sírkert művészparcellája betelt, továbbá a megfelelő engedélyeknek is híján vannak. A portál úgy tudja, hogy a család erről hallani sem akart, de egy másik fővárosi temető művészparcellájában minden készen állt, hogy a néhai színészt eltemesség, a ceremóniára azonban nem került sor, ez pedig Roland édesapja, Rudolf szerint vérlázító.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felháborító

„Felháborító, hogy miért nem intézték még el a temetést! Roli barátja, Zsolt már mindent elrendezett, már egy hete túllennénk az egészen. Szép szertartás után, olyan gyönyörű sírkő alatt nyugodhatna a fiam, amilyet megérdemelt volna. Ha Éváék intézik a temetést, talán el sem megyek, mert méltatlan, hogy éppen a fiam búcsúztatóján legyen konfliktus, az azonban vérlázító, hogy végső búcsút sem tudok venni Rolandtól. Ha rajtam múlna, már rég eltemettem volna a fiamat” – mondta a lapnak elkeseredetten Damu Rudolf. A megtört apa még nem adta fel a reményt, hogy ő intézhesse a fia temetését, melyben a színész egy jó barátja, Szilágyi Zoltán segédkezne.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kapcsolódó:

Ezért nem akarják, hogy oda temessék

Szilágyi Zoltán a lapnak azt is elmondta nem véletlen, hogy Roland édesapja ódzkodott a Fiumei úti sírkerttől, ugyanis ott helyezték végső nyugalomra Andy Vajna hamvainak egy részét is. Mint ismert Damu Roland két éven át alkotott egy párt a fimmogul özvegyével, Vajna Tímeával, a kapcsolatnak azonban nagyon csúnya vége lett. Rolandot a Tímea ellen elkövetett erőszak miatt elítélte a bíróság, két évet volt börtönben, a TV2 felbontotta vele a szerződést, s az élete gyakorlatilag összeomlott.

Törés a karrierjében és a magánéletében

Damu ezek után sosem titkolta, hogy mindez hatalmas törést okozott az életében, s a karrierjében is. Éppen ezért érhető, hogy a család nem szeretné, ha a színész éppen Vaja közelében nyugodna.

Nem volna ízléses

„A család és a barátok nem tartották volna ízlésesnek, ha Andy Vajna közelében helyeznék végső nyugalomra Rolandot, ebben nagyon sokan egyetértettünk. Ezért is esett a választás egy másik fővárosi temető művészparcellájára, ahol már minden készen állt. Éva néniék azonban úgy döntöttek, átveszik az irányítást, bár felettébb furcsa, hogy azóta sincs konkrét időpont a búcsúztatóra” – mondta a lapnak a színész barátja.

Ez is érdekelhet:

Nem tudni, mikor lesz a búcsúztató

A portál egyébként úgy tudja, hogy a színész hamvai egy temetkezési vállalanál várják, hogy végső nyugalomra helyezzék őket, ám, hogy ez mikor fog megtörténni, az egyelőre teljesen bizonytalan. „Rengetegen kérdezik tőlem Roland barátai és ismerősei, mikor lesz a temetés, én pedig nem tudok nekik megnyugtató választ adni – mondta szomorúan Roland édesapja, aki maga sem tudja, mikor vehet végső búcsút a fiától. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Damu Roland – Forrás: TV2