A Nógrád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki a saját felesége életét akarta kioltani. A férfi attól tartott, ha ő meghalt, nem lesz ki gondoskodjon a feleségéről, ezért egy éles tárggyal megsebesítette a nyakán.
A halál gondolata
A vádirat szerint az idős vádlottat évek óta foglalkoztatta halálának gondolata, és az, hogy elmúlását követően nem lesz, aki 47 éve vele élő felesége gondját viselje. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Megsebesítette
A férj ezért 2022. január 2-án, délelőtt, otthonukban a felesége mögé lépett és egy éles tárggyal megsebesítette a nőt, miközben azt hajtogatta, hogy y „Meg kellett tennem!”.
Kimenekült az utcára
Az erősen vérző nő kimenekült az utcára, segítségért kiáltott, járókelők hívtak segítséget. Eközben a férfi telefonon felhívta fiát, elmondta neki, hogy megölte az édesanyját, és zavartan hozzátette, hogy nagyon szereti őket, de ezt meg kellett tennie.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gyors műtét
A nő életét a gyors műtét mentette meg. A férfi a kóros elmeműködése miatt képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére.
Kóros elmeállapot
A kóros elmeállapot büntethetőséget kizáró ok, ezért a Nógrád Vármegyei Főügyészségnek benyújtott vádiratban a férfi felmentésére tettek indítványt, azzal, hogy a bíróság rendelje el a kényszergyógykezelését, és kötelezze 676.102 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Ekkor lehet alkalmazni
A kényszergyógykezelés büntetőjogi intézkedés, a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmények elkövetőivel szemben kell alkalmazni, ha elmeműködésük kóros állapota miatt nem büntethetők, de tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt követnek el.
A döntésig
A vádlott az ítélet meghozataláig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad, az ügyben első fokon a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ez is érdekelhet:
Fegyverrel fenyegette a rendőröket egy nógrádi férfi, végül őt érte találat
Kiemelt kép: Illusztráció