Végül párat elajándékoztak, ugyanis a zsákmány túl nagy fényt csinált a lakásukban. Igaz, egy nyitva maradt kertkapu segítette őket, azonban az egyenruhások így is villámgyorsan nyomukra akadtak.
Kapós díszek
Tavaly december 27-én egy dombóvári nő tett bejelentést a rendőrségre, miszerint a teljesen körbe kerített udvarában elhelyezett 6 db világítós, nagyméretű kültéri díszt ismeretlen tettesek az ünnep napjai alatt ellopták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Rájuk terelődött a gyanú
Ezzel neki 240 ezer forintos kárt okoztak, noha azt elismerte, hogy nem zárta be a kaput. A helyi rendőrök rögvest nekiláttak az adatgyűjtésnek, s rögvest egy fiatal pár került célkeresztjükbe, akik már egy ideje a Tolna vármegyei városban éltek.
Ezzel magyaráztak
A lakásukban megtartott kutatás során a díszek egy része előkerült. Elszámoltatásuk, majd gyanúsítotti kihallgatásuk során a 21 éves nő és 25 éves párja is elismerte a lopást. Elmondták, hogy az ünnepet szerették volna szebbé tenni, ezért lopták el a díszeket.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Inkább elajándékozták
Szenteste a fiatalember mászott be egy ház udvarra többször is, ott, ahol alacsonyabb a kerítés. Ezután több fordulóban, autóval szállították el a párjának kiadogatott karácsonyi kellékeket. Először mindet a lakásukba vitték, de túl nagy volt a fény, ezért néhányat elosztogattak közülük az ismerőseiknek.
Megtérült a kár
A nyomozók lefoglalták az elcsent tárgyakat és hiánytalanul visszaadták azokat jogos tulajdonosuknak, így a kár megtérült. Az ügy vizsgálatát a dombóvári rendőrség folytatja le. Az eset csak egy azon karácsonyi bűnügyek közül, amelyek az ünnepekhez kötődnek.
Szobrot is loptak
Az ország egyik másik pontján, Komárom-Esztergom vármegyében december 25-én egy 19 éves fiatal tartott hazafelé, amikor is útja éppen a nagysápi templom mellett vezetett el, ami mellett egy betlehem állt. Mivel nagyon megtetszettek neki a szobrok, ezért magával vitt kettőt.
Majd megbánta
Másnap reggel az elkövető átgondolta tettét és felkereste a helyi polgármestert. Bevallotta, hogy ő lopta el a szobrokat, amiket még aznap visszavitt. Január 3-án gyanúsítottként hallgatták ki, s ő mindent beismert. Elmondása szerint viccesnek találta a két szobor ellopását, azonban már másnap nagyon megbánta.
A kis Jézust is elvitték
Az ünnepek előtt pedig a kiskőrösi betlehemből lopta el valaki a kis Jézust. Akkor arra kérték a helyieket, hogy amennyiben van valakinél használt baba, akkor azt adják le, hogy befektethessék a jászolba. Arról nem érkezett hír, hogy a gyermek Megváltó előkerült volna-e.
A szamár is célpont lett
Nem sokkal korábban hasonló dolog történt Cegléden: itt a katolikus templom mellett felállított jászolból vitték el a szamarat. Mint a Ceglédi Televízió összeállításából kiderült, a helyi művelődési központ vezetője szerint nem ez az első alkalom, hogy kiderül vannak, akiknek valóban semmi sem szent.
Végül elkerült az „elkóborolt állat”
Hozzátette, ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek, mivel úgy véli, vannak viccek és azoknak határai, s ez pont az utóbbi eset. Itt mondjuk happy enddel végződött az eset, ugyanis a szamarat végül a helyi tévé szerkesztősége elé vitte az ismeretlen, majd otthagyta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
(Kiemelt képünk Freepik-illusztráció.)