Odafelé és visszafelé is bemérték a szabálytalan sofőrt a rendőrök. Mind a kétszer pontosan ugyanannyival lépte túl a megengedett sebességet.

Szombaton történt

December 3-án szombaton Tolna megyében gyorshajtókra vadásztak a rendőrök. A Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának munkatársai délelőtt fél tíz után bemértek egy autóst, aki a megengedettnél gyorsabban közlekedett. Nem ez volt azonban az igazi meglepetés. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Visszafelé is túlságosan sietett

A szóban forgó sofőr visszafelé is alaposan beletaposott a gázba. Mindössze alig több mint két perccel azt követően, hogy egyszer már gyorshajtáson kapták, újból drága fényképet készítettek róla. Az autós ugyanis visszafelé is fittyet hányt az érvényben lévő sebességkorlátozásra.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Lakott területen belül történt

Az eset Iregszemcsén belül, lakott területen történt. A település adott pontján a lakott területekre vonatkozó, 50 km/h-s sebességkorlátozás volt érvényben. Ennél azonban a siető autós jóval többel közlekedett oda- és visszafelé is.

Pontosan ugyanannyival lépte túl a sebességet

A traffipax adatai szerint odafelé majd visszafelé is 81 km/h-val közlekedett az autós a megengedett 50 km/h helyett. A piros színű Kia típusú jármű sofőrje alaposan megbánhatta, hogy száguldozott. Tettéért ugyanis 90 ezer forintos közigazgatási bírságot kapott.

A drága fénykép

A rendőrség adatai szerint ugyanannyival lépte túl mindkét alkalommal az autós a sebességhatárt – Fotó: Police.hu

Nem ez az első ilyen eset

Néhány hete hasonló események történtek ugyanezen a helyen. Érdekes, hogy akkor is kettő perc különbséggel fotózták le a gyorshajtót, aki ugyancsak megszegte a sebességhatárt oda- és visszaútja során is. Úgy látszik, a Kia sofőrje nem hallott erről az esetről.

Ezt kérik a rendőrök

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sokadjára kéri a járművezetőket arra, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat. A cél az, hogy mindenki hazaérjen. Ennek érdekében mindenkinek a KRESZ-nek megfelelően kellene közlekednie, toleranciát és empátiát mutatva egymás iránt.

Nem érdemes kockáztatni

A rendőrök bárhol mérhetik az autósok sebességét, így nem érdemes kockáztatni. Nem csak akkor teszik ezt, amikor bejelentett razzia van. Ha másért nem, már csak a büntetések elkerülése végett is érdemes betartani a sebességhatárokat, amiket azért jelölnek ki, hogy mindenki biztonságosan tudjon közlekedni.

Minden eszközt bevetnek a zsaruk

A rendőrség közel száz darab, úgynevezett Trafibox telepítésével igyekszik méginkább elvenni a kedvét az autósoknak, attól, hogy száguldozzanak. A szerkezetben nem lehet tudni, hogy mikor van valóban mérőeszköz. A zsaruk azt remélik, hogy így biztos ami biztos alapon mindig mindenki le fog fékezni, és a szabályoknak megfelelő tempóval fog közlekedni, legalább ott, ahol látja ezeket a dobozokat.

Forgathatóak is

Az eszközök forgathatóak, így a rendőrök eldönthetik, hogy melyik irányban haladó forgalom sebességét mérik. Nem kizárt, hogy az egyenruhások egy nap többször is fordítanak a Trafiboxokon. Az ORFK elárulta, hogy a készülékeknek van automata mérési üzemmódja, így nem kell hozzá folyamatosan kezelői felügyeletet biztosítani. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Police.hu