Emberölés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség két nő ellen, amiért mulasztásukkal siettették egy általuk gondozott idős, rossz egészségi állapotban lévő asszony halálát. Az elhunyt ráadásul az egyikük anyósa volt.

Képtelen volt az önellátásra

A 86 éves idős nő fiával és annak feleségével lakott együtt 2021 szeptemberétől. Mivel teljeskörű önellátásra képtelen volt, gondozó járt hozzá és menye segítette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bizalmas viszony

A két nő között rövid idő alatt bizalmas viszony alakult ki, és a beteg asszony menye többször jelezte a gondozónak: élete sokkal könnyebb lenne, ha anyósa nem élne.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem segítettek rajta

A következő hetekben az idős asszony állapota folyamatosan romlani kezdett, ennek ellenére a két nő nem intézkedett érdekében, orvost, mentőt nem hívtak hozzá, mindezek következtében pedig az idős asszony meghalt.

Megzsarolta az áldozat menyét

A vádhatóság közleménye szerint az ápoló rögzítette a másik nővel folyó beszélgetéseit, majd a sértett halála után a felvételekkel megzsarolta az áldozat menyét.

Eljárást indítottak

A zsarolás miatt külön büntetőeljárás van folyamatban az ápolónő ellen a Komlói Járásbíróságon – olvasható a közleményben.

Teljesítették a halálos kérést

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy egy súlyosan cukorbeteg szekszárdi asszony többször is megpróbált véget vetni életének, családja azonban mindig megmentette. Könyörgött férjének és fiának, hogy legközelebb hagyják őt meghalni. A család végül teljesítette kérését, most azonban gyilkosság vádjával állnak bíróság előtt.

Depresszió, öngyilkossági kísérlet

A férfi nyolcvanas évei elején járó felesége már évek óta súlyosan beteg volt, többféle gyógyszerrel is kezelték, többek között inzulinnal a cukorbetesége miatt. Az asszony depresszióba esett, és többször is megpróbált önkezével véget vetni életének. 2020 márciusában túladagolta az inzulint, ekkor azonban férje és első házasságából született fia megmentették az életét. Azonnal orvost hívtak az asszonyhoz, aki így megmenekült a biztos haláltól. 

Észrevették, hogy eszméletlen

A tragédia tavaly június 3-án következett be: ekkor a nő ismét túladagolta magának az inzulint, majd egyszerűen lefeküdt aludni. Férje másnap vette észre, hogy az asszony eszméletlen, amikor nem tudta felébreszteni. Bár az asszony fia többször megemlítette, hogy orvost kéne hívni anyukájához, a nevelőapja emlékeztette: megígérték az asszonynak, hogy hagyják meghalni, így a mentők értesítése helyett csupán hideg vizes borogatással kezelték az eszméletlen nőt.

Megmenthették volna

Orvosi segítséget csak ekkor hívtak, azonban már hiába: a betegnek már pulzusa sem volt és nem lélegzett, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Azonban a szakértői jelentés szerint az időben érkező orvosi segítség megmenthette volna a hosszú órákon keresztül haldokló beteget.

Emberölés a vád

 Az asszony idős férjét és fiát a történtek után eljárás alá vonták, és hétfőn délután emberölés vádjával kell bíróság elé állniuk. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció