A Spartacus ösvényről Pilisszentlászlóba vezető úttól 200-220 méterre találták meg a szeptember elején eltűnt Kaszás Nikolett holttestét vasárnap délelőtt. Közel 500 civil indult útnak reggel, hogy átfésüljék a Pilis egy részét.  A rendőrség szerint közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet. 

Keresőlánc találta meg a holttestet

A keresők ruhadarabokat, telefonokat és minden olyan tárgyat kerestek, ami útbaigazítást adhat. Ha bármi előkerült, nem nyúltak hozzá, megvárták, amíg egy rendőr megvizsgálja. Néhány ruha ugyan előkerült, de nem kötődött az eltűnt nőhöz. Végül egy gyalogos keresőlánc találta meg a testet.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A bokrok között találtak rá 

A Pest megyei kutatómentők tájékoztatása szerint azon a nyomon találtak rá, amely a Spartacus-ösvényről vezet vissza a település felé. A holttest az úttól 200–220 méterre feküdt a bokrok között, olyan részen, ahol korábban még nem kerestek, és amelyet nem jelöltek ki kiemelt területnek.

A ruhájáról ismerték fel 

A helyszínen lévő szakember azt mondta, hogy a lányt azonnal be tudták azonosítani, ugyanis azt a ruhát viselte, ami az utolsó róla készül fotón is látható. A rendőrök lezárták a helyszínt, senki sem  tartózkodhatott ott, amíg zajlott a helyszíni szemle. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem utalt semmi bűncselekményre 

A rendőrség közigazgatási eljárást indított. Az eddigi információk szerint nincs olyan körülmény, amely idegenkezűségre utalna, ám ezt véglegesen a szakértői vizsgálatok tisztázzák majd. A hatóságok azt is jelezték, hogy nem volt valóságalapja annak a kommentnek, amelyben egy férfi az eltűnéshez való kapcsolódását állította, és nem igaz az a hír sem, hogy az eltűnés estéjén a nő asztali számítógépről üzent volna a barátjának.

A Pilisben túrázott

A 27 éves Kaszás Nikolett szeptember 7-én, Budapestről, a Baross utcai bérelt lakásából indult túrázni a Pilisbe. Vasárnap este azonban sem ide, sem a barátjához – akinek az utolsó üzenetét küldte, hogy jól érezte magát a túrán – sem szülei monori lakásába nem érkezett meg, nem tudni hol töltötte az éjszakát. 

Nem jelent meg a munkahelyén 

Másnap reggel nem jelent meg a munkahelyén, s mivel ilyen korábban soha nem fordult elő vele, kollégái kezdték el keresni, majd a család jelentette be az eltűnést a rendőrségen. “Nem csak a szüleinknél, de nálam és a nővérünknél sem jelentkezett, nem aludt a barátjánál és otthon sem, egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett, beszélni is nehéz erről, annyira rossz érzés a hiánya”– mondta a nő eltűnése után Nikolett testvére, Kaszás Andrea.

Átkutatták a túraútvonalat

Nikolett eltűnése után pár nappal a Pest vármegyei rendőrség kérésére azonban a HUNGO önkéntesei átvizsgálták a Spartacus-tanösvény azon veszélyes, meredek szakaszát ahol az eddigi tapasztalataik alapján akár baleset is történhetett a túrázóval. A prioritást élvező pontokon a területet a kutatómentők személyesen és drónokkal is átfésülték, de sajnos semmilyen eredményre nem jutottak.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt helyszínelés a Pilisben – Forrás: police.hu