Egy olyan felvételt tett közzé Budapest főpolgármestere, amin látszik: simán elfér egy mentő az Üllői úti biciklisávon. Posztjában azt írta, hiába a rengeteg lejárató, őt támadó propagandaanyag, a védett kerékpársávon igenis elfér egy mentőautó.

A kritikák ellenére marad

Számtalan kritikát kapott az Üllői úton kialakított védett kerékpársáv. A főváros vezetése azonban már korábban is leszögezte: beváltak, ezért maradnak ezek a szakaszok, nemcsak az Üllői, hanem a Váci úton is. Sőt: újabbakat is kihelyez a fővárosi önkormányzat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nőtt a biztonságérzet

Ahogy arról korábban a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt, a Budapest Közlekedési Központ felmérésekkel igazolta, hogy augusztus utolsó két hetében kétszer annyian bicikliztek a fővárosban, mint előtte, és jelentősen nőtt a kerékpárosok biztonságérzete. Ezt Balogh Samu, a főpolgármesteri hivatal kabinetfőnöke nyilatkozta egy interjúban.

 

Nincs fennakadás

A Waze adatai szerint hat százalékkal kisebb a torlódások átlagos mértéke az érintett útszakaszokon, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. A szakemberek sem az Üllői út-Kiskörút-Váci út útvonalon, sem a Hungária körúton és az azon belüli területen nem tapasztaltak a korábbiakhoz képest jelentősebb fennakadást a közlekedésben.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az OMSZ szerint keskenyek

Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán azonban már augusztus elején jelezte, hogy az újonnan kialakított biciklisávok „nagyban megnehezítik a mentőautók közlekedését”. A buszsávokból kialakított kerékpárutak ahhoz ugyanis keskenyek, hogy a mentőautó biztonságosan haladjon rajta, az oszlopok ráadásul még a parkolást is megnehezíthetik egy-egy helyszínen – vélekedtek.

Alkalmatlan

De a kormánypárti sajtótól is megkapta a kritikát a főváros vezetése. A Magyar Nemzet például arról írt szerdán, hogy a budapesti közlekedési fejlesztésekben a „legnagyobb problémát” az jelenti, hogy a korlátokkal elzárt kerékpársávok „olyan keskenyek, hogy azok alkalmatlanok a mentők, tűzoltók és más rendészeti szervek járműveinek közlekedésére”.

Hangulatkeltés

Karácsony Gergely most egy rövid videóval reagált Facebook-oldalán a kritikákra. Azt írta, hogy „a propagandasajtóban százával születtek a cikkek az elmúlt hetekben az Üllői úti védett kerékpársáv ügyében, ment a hangulatkeltés ezerrel”, ezeket akarta megcáfolni most.

Nem kell a propagandára hallgatni

„Voltam én ezekben már minden, ami a szókincsükből kitelik, mert azt állították, a mentőautó nem tud közlekedni a kerékpársávban. Tiszta szerencse, hogy budapesti ügyekben nem kell a propagandára hallgatni” – tette hozzá.

Önmagáért beszél

A főpolgármester szerint a felvétel önmagáért beszél. A videón az látszik, hogy egy kerékpársávban elrobog egy mentőautó. Magyarán: elég széles ahhoz a kerékpársáv, hogy egy ilyen jármű elhaladjon rajta. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Mentő a biciklisávban

Kiemelt kép: részlet a videóból – forrás: Facebook/Karácsony Gergely