Tóth Kristóf, a férfi vízilabda NB I-ben szereplő OSC-Újbuda játékosa felépült a koronavírusból.

Súlyosak voltak a tünetei

A 24 éves centert súlyos tünetekkel, kétoldali tüdőembóliával és tüdőgyulladással is kezelték. A vlv.hu-nak adott interjújában az utóbbi hetek történéseit mesélte el.

Többen is megfertőződtek

Augusztus végén a csapat 14 játékosából tíz fertőződött meg koronavírussal. Tóth Kristóf is házi karanténba került, ám néhány nap után rosszabbodott az állapota.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

„Azt tanácsolták, hogy vegyek be két algopyrint”

„Egy szerdai napon nagyon elkezdett szúrni a jobb mellem alatt és a hátamon is, olyasmi volt, mint amikor a levegő beszorul. Nem tudtam aludni, nem találtam olyan pozíciót, amelyben jól éreztem volna magam, az ülés, állás sem segített. Hajnali egy körül felhívtam egy mentőszolgálatot és megkérdeztem, mit tegyek. Azt tanácsolták, hogy vegyek be két algopyrint és próbáljak aludni. Így is tettem és valóban el is múlt a fájdalom, de másnap kezdődött megint, s a délutáni, esti órákra tovább erősödött. A csapatorvossal és a családom tagjaival konzultálva arra jutottunk, hogy pénteken reggel bemegyek a Szent László kórházba, nézzék meg, hogy mi van velem.” – fogalmazott a vlv.hu-nak a játékos.

Elvégezték a tesztet

A kórházban aztán vért vettek Tóth Kristóftól, és koronavírustesztet is végeztek. Két évvel ezelőtt volt egy trombózis a lábában, ezért nem sima CT-vizsgálatnak vetették alá. Nem sokkal később kiderült, a koronavírus, tüdőembólia és tüdőgyulladás hármas hatása alatt volt.

A legrosszabb félóra

„Ezután életem legrosszabb félórája következett. Borzalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban és a hátamban egyszerre, valamennyi levegővételnél, minden egyes mozdulatnál. Folyt rólam a víz, mint egy erős kondiedzés után és már beszélni sem tudtam. Sajnos az is bekövetkezett, hogy elkezdtem fulladni, semmilyen módon nem kaptam levegőt.” – folytatta Tóth, akinek véralvadásgátlóval mosták át az érrendszerét.”

Csoda, hogy él

Mondták is, hogy az állapotomat tekintve csoda, hogy nem történt meg a teljes elzáródás, nem estem össze, nem haltam meg, ez ugyanis akár egy rossz mozdulattól bekövetkezhetett volna. Fogalmazhatok úgy, hogy kaptam egy új életet, nagy szerencsém volt.”

Pokoli napok

Tóth arról is beszélt, hogy másfél hét után érkezett el a pillanat, amikor a légzését már nem kellett segíteni. 

Sokáig volt pozitív a tesztje

„A harmadik héten megszűntek a tüneteim, gyógyszereket sem kaptam már. A Covid-tesztjeim nagyon sokáig pozitívak maradtak, két hét után viszont már ki lehetett jelenteni, hogy felszívódott az embólia és a tüdőgyulladás is megszűnt vagy legalábbis jelentősen javult az állapotom.”

Kérdéses, mikor térhet vissza a medencébe

„A vízilabdázó folytathatja pályafutását, az viszont még kérdéses, mikor térhet vissza a medencébe. Aki még mindig azt állítja, hogy ez a vírus nem is létezik, az nem tudja, mit beszél. Itt van, együtt kell vele élni és csak azt tudom mondani, tényleg vigyázzon magára mindenki, mert az egyik ember tünetmentesen átvészeli, de másik lélegeztetőgépre szorul. Az én példám is mutatja, hogy a vírus nem válogat és sosem lehet tudni, milyen kárt okoz a szervezetünkben.” – mondta a 24 éves center.

A teljes interjú

A teljes interjú a vlv.hu-n tekinthető meg.