Az akciósorozat eredményeként Budapesten, valamint Pest, Fejér, Tolna és Baranya megyék településein kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat is eljárás alá vont a hatóság. A lefoglalt drog feketepiaci értéke közel 40 millió forint. A dílerek nem voltak válogatósak, kiskorúaknak is eladtak kábítószert.

Tettenérés Budakeszin

A pátyi H. Sándor megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy hosszabb időszakon keresztül kábítószerrel kereskedett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti nyomozói május 17-én Budakeszin fogták el a férfit, amint éppen kábítószert  adott el az egyik vásárlójának. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Házkutatás

A tettes lakóhelyén és munkahelyén tartott kutatás során 86 gramm kokaint és 8,5 kg – az elsődleges szakértői vélemény alapján – amfetamint, valamint az anyag adagolásához és csomagolásához szükséges eszközöket találtak a nyomozók. Vagyonvisszaszerzés keretében 14 millió forintot foglaltak le. H. Sándor gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe került, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

 

Kábítósszer-kereskedelem

A mattyi lakosú P. Lászlóval szemben a Siklósi Rendőrkapitányság február 2-án indított büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. A nála tartott házkutatás során 3 gramm amfetamin, 134 gramm marihuána illetve 980 gramm, a kábítószer tömegének növeléséhez, hígításhoz szükséges por, valamint a kábítószer fogyasztásához és porciózásához szükséges egyéb eszközök kerültek elő. A férfi jelenleg letartóztatásban van.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Leleplezték az értékesítési láncot

Mivel P. László feltehetően H. Sándortól szerezte be a kábítószerek egy részét, ezért a két ügyet egyesítették. A rendőrök azt is felderítették, hogy P. László a kábítószerek további részét a budapesti K. Györgytől szerezte be, aki azt a kistarcsai Cs. Reginától kapta. A nő forrása pedig a budapesti O. Károly volt.

Rajtaütés

Mindhármukat pár napja, július 1-én fogták el Budapesten és Kistarcsán. Lakóhelyeiken a kutatások során 600 gramm – az elsődleges szakértői vélemény alapján – amfetamint, valamint a fogyasztáshoz, terjesztéshez használt eszközöket találtak. A három terjesztő közül kettő bűnügyi őrizetbe került, a rendőrség előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására. 

Elkapták a dílerek vásárlóit is

Minden dílernek több vásárlója volt, eddig 19 – az említett megyékben és a fővárosban élő –fogyasztót azonosítottak a nyomozók. Őket kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A jelenlegi adatok szerint P. László 18 éven alulinak is adott el kábítószert.

Amfetaminnal kereskedtek

A saját vevőkörrel rendelkező terjesztők az értékesítési láncolat révén álltak egymással kapcsolatban, mindannyian főként amfetaminnal kereskedtek.

Eljárás

Az ügyben a rendőrség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Az elfogásról készült videót itt tudod megnézni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezeket is olvasd el!

Kiemelt kép forrása: Rendőrség