A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 38 éves férfival szemben, aki 2020-2021-ben kábítószert terjesztett Budapesten. Elfogásakor több, mint 15 millió forint feketepiaci értékű kábítószert tartott magánál.

Mindent tartott

A vádirat szerint a férfi legalább egy éven át rendszeres haszonszerzés végett különféle kábítószerekkel – marihuánával, kokainnal, amfetaminnal – kereskedett Budapest területén. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Dílerkedés a lakásból

A férfi jellemzően 18. kerületi otthonában helyén tárolta és jellemzően ott értékesítette 2021. augusztusi elfogásáig. A nyomozók a több millió forint értékű kábítószer mellett a terjesztéshez használt eszközöket, digitális mérleget és őrlőt is találtak a lakásában, valamint közel 4 millió forintot is lefoglaltak tőle.

Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!

 

 

Rengeteg áruja volt

Az eladás végett megszerzett és tartott kábítószerek együttes hatóanyagtartalma a jelentős mennyiség alsó határának ötszöröse volt. A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, valamint a közel 4 millió forint elkobzására is indítványt tett a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádiratban.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sorra buknak le

Szintén eljárás folyik egy olyan család ellen, akik Abonyban árultak dizájnerdrogot – igaz, itt még a gyanúsításnál tart az ügy. Mint korábban megírtuk, az elfogásokat a Terrorelhárítási Központ speciálisan képzett műveleti egységei hajtották végre. 

Mindenkinek megvolt a maga feladata

A ceglédi nyomozók jó ideje ráálltak már arra az abonyi családra, amelynek tagjai helyben, valamint a környéken terítettek kristályt – a gyanú szerint. A 43 éves F. Attila, 41 éves élettársa, fiaik, a 24 éves F. Attila Jenő és a 22 éves F. Róbert János az apa által leosztott szerepek szerint vettek részt a bűnös vállalkozásban.

Méregdrága autók, munka semmi

Az üzleteket a családfő bonyolította, a porciózást anya és fiai végezték, a kilónként vásárolt kristályt 10-400 grammos adagonként adták tovább ügyfeleiknek, grammonként 2.500-3.000 forintért. Bejelentett munkahelye, rendszeres legális jövedelme a család egyik tagjának sem volt, házuk udvarán ennek ellenére két, összesen 16 milliós értékű autó parkolt és a kutatáskor lefoglalt ékszer, illetve pénz mennyisége sem arról árulkodott, hogy megélhetési gondjaik lettek volna.

Dolgoztak a drogkereső kutyák is

Otthonukat a Sirius Black-nek is nevezhető kábítószerkereső kutyával kiegészülve kutatták át. Ez alkalommal is hű maradt önmagához, a tévé alatti szekrénybe bújva egyértelmű jelzést adott – a hét zacskó cuccot lefoglalták.

8 milliót foglaltak le

Ahogyan bűnjelek közé került 175 gramm aranyékszer, öt okostelefon, fecskendők, mérleg, kanál, már kiporciózott pakkok, és több, mint 600 gramm kábítószergyanús anyag, továbbá a lakás különböző részeiből – ágyneműtartóból, éjjeli szekrényből, polcról, vállfára akasztott táskából, köntös zsebéből közel 8 millió forint. F. Attila és élettársa részben beismerő vallomást tettek, fiaik megtagadták a vallomástételt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez a felvétel a 18. kerületi díler elfogásakor készült

(Kiemelt képünkön díler elfogása látható, forrás: police.hu.)