Több mint három év telt el azóta, hogy a volt párja, K. István brutálisan megverte Orosz Bernadettet. Nem sokon múlt, hogy a nő meghaljon, ám hiába a kegyetlen emlékek, a vele történteket egészen a büntetőper végéig többször is újra át kell élnie.

Veszélybe került az élete

Bernadettre alig néhány hónapon belül a volt párja háromszor is rátámadt 2019-ben, és az élete mindannyiszor veszélybe került. A hatgyermekes édesanya egyetlen esélye a nyilvánosság volt, így 2019 novemberében kitette a közösségi oldalára, mi történt vele. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Beperelték egymást

A volt katona, K. István a személyiségi jogai megsértése miatt pert indított ellene, amelyben 5 millió forint sérelemdíjat követelt az áldozattól. Bernadett ezután viszontkeresettel élt, amelyben 7,8 millió forint sérelemdíj és 2,2 millió forint kártérítés megfizetését kérte a bántalmazójától az elszenvedett sérülések miatt – írta meg a Blikk.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Emberséges a bíró

A balassagyarmati büntetőperben a tanúk meghallgatása a végéhez közeledik, ezt követi majd a szakértők meghallgatása. „Én úgy gondolom, a hatóságok látják, hogy amit mondok, igaz, és ennek megfelelően a bíró nagyon emberségesen és intelligensen áll az ügyhöz, ami számomra nagyon sokat jelent” – árulta el a Bernadett.

Lelki segítség a gyermekektől

„Lelki segítséget közvetlenül a gyermekeimtől kaptam. De érzem a családom, a barátaim, az ismerőseim, emberek szeretetét is. A történtek után napokig nem láttak, de előttük mindig is erősnek látszom, nem nyalogathattam a sebeimet. Ha padlóra kerülök, felállok és küzdök, és most is így volt” – tette hozzá.

Még nem tudna megbízni senkiben

Bernadett nem titkolja: még egy jó ideig nem tudna újra megbízni valakiben annyira, hogy összekösse vele az életét. „Eltelt több év a történtek óta, de valamilyen szinten nem tudok tőle szabadulni. Most biztonságban érzem magam, de tartok attól, hogy újra legyen kapcsolatom, mert senkire nincs ráirva, hogy kóros nárcizmusban szenved. Az időm is kevés, nagyon szétaprózom magam” – mesélte az asszony.

Hiányoznak a meghitt pillanatok

„Boldog vagyok a gyermekeimmel, de én is vágyom valakire, akinek mondjuk a mellkasára hajthatom a fejem, amikor közösen filmet nézünk. Ezek a meghitt pillanatok hiányoznak, de annyira félek attól, hogy történik velem valami, hogy inkább megóvom magam és a gyermekeimet ettől úgy, hogy bele sem megyek. Még nem mertem igazán ismerkedni azóta” – szögezte le.

Próbálkozott a férfi

Orosz Bernadett bántalmazása után, 2019 novemberében rendelt el a bíróság távoltartási végzést K. István számára. A Kékvillogó.hu írt arról, hogy a férfi a tettéért akár 3 év 6 hónap szabadságvesztést is kaphat, azóta egyszer a családjával megpróbálta felvenni a kapcsolatot. Az egyik gyermeknek egy karácsonyi üzenetet küldött, a másiknak pedig egy karácsonyi dalt. Azóta viszont nem kereste őket a bántalmazója.

Csak 10 százalékkal csökkent a katonai járadék

Az édesanya legutóbb egy véletlen folytán vette észre, hogy K. István eladta a korábbi ingatlanát. Szerinte a férfi a kártérítési per miatt próbálja kimenteni az ingatlanvagyonát. Az asszony nem tartja korrektnek, hogy K. István a katonai járadékát, ami nagyjából négyszázezer forint, a történtek után csak 10 százalékkal csökkentették.

Nehéz újra és újra átélni

A folyamatos tárgyalások miatt nehezen viseli, hogy újra kell élnie az akkor történteket. Könnyek között mondta el, miszerint többen is tanácsolták neki, hogy lépjen túl a borzalmakon, és mivel ő is szeretné, ha lezárhatná ezt az időszakot, végül egyszer egy rövid pillanatig maga is erre jutott.

Szünetel az eljárás

Elmondta azt is, hogy az akkor mondottak miatt K. István jogi képviselője felajánlotta, hogy a kártérítési perben elállnak a keresettől, ha Bernadett is, ezért jelenleg négy hónapig szünetel az eljárás, és legközelebb márciusban találkozik majd a bántalmazójával. „Még nem döntöttem el, hogy élek-e az ajánlatukkal” – mondta a Blikknek Orosz Bernadett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Orosz Bernadett, korábbi felvétel. Fotó: TV2