Amint arról a Kékvillogó is beszámolt a vasúti közlekedés biztonsága ellen vétett egy sofőr Székesfehérváron, majd mintha mi sem történt volna elhagyta a helyszínt a sofőr.

Október elején történt

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. október 8-án délelőtt egy 45 éves férfi tehergépjárművel Székesfehérvár belterületén, az Új Csóri úton közlekedett a városközpont irányába, a külső forgalmi sávban, haladása során pedig a vasúti átjáró tilos jelzése ellenére nem állt meg, és a járműve jobb oldalára rácsukódott a félsorompó, amely az ütközés erejétől letört. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem értesítette a hatóságokat

Mint megírtuk a sofőr az általa okozott rongálódást észlelve megállt, azonban a hatóságok értesítése nélkül elhagyta a helyszínt és csak a rendőrség hívására tért vissza a vasúti átjáróhoz. A járművezető, aki a baleset okozásáért elismerte felelősségét gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy látta a fénysorompó tilos jelzését, azonban úgy gondolta, még átér a síneken.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Fotó a helyszínről:

Elismerte a felelősségét

A járművezető a baleset okozásáért a felelősségét elismerte. Az egyenruhásoknak elmondta, hogy látta a fénysorompó tilos jelzését, azonban úgy gondolta, még átér a síneken. A rendőrséget pedig azért nem értesítette, mert nem volt pénz a telefonján.

Gondatlanságból elkövetett vétség

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult büntetőeljárás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta a Székesfehérvári Járási Ügyészség részére. 

Helyszíni felvétel:

Fotó a helyszínről:

A rendőrség ezt kéri a vasúti átjárót megközelítő sofőröktől

  • Vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad!
  • Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindkét rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.
  • Csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem gátolja az áthaladást! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

A sínek között feküdt egy ember Budapesten, elgázolta a vonat

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: police.hu