A ceglédi rendőrök vádemelési javaslattal pontot tettek egy évek óta tartó eljárásuk végére. Hónapokig tartott a felderítés, másfél évvel ezelőtt realizáltak, az új pszichoaktív anyaggal kereskedő banda csődöt jelenthetett.

90 rendőr, 30 autóval

2020. október 6-án látványos konvoj indult az akciót koordináló ceglédi nyomozók szolgálati helyéről három megye – Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest – településeire. A közel 90 rendőr mintegy 30 autóval hasított 9 településre, a kocsikban helyet kaptak a négylábú kollégák és digitális spektrométerek is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

12 embert hallgattak ki

A szervezett kiránduláson 12 embert előállítottak, és tizenegyet gyanúsítottként hallgattak ki. A jászarajenői K. Róbert (42) és K. Krisztián (31) letartóztatásba került, azóta a többiekkel együtt szabadlábon védekezhetnek. A gyanúsítottak száma a nyomozás végére 13-ra nőtt. írja honlapján a rendőrség.

 

Kritályt terjesztettek

A Jászkarajenő, Tiszakécske vonzáskörzetében élők között terjesztették a „kristály”, valamint „hópihe” néven ismert új pszichoaktív anyagot. A szervezet minden tagjának megvolt a feladata: beszerzés, szállítás, tárolás, terjesztés.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

10 milliós vagyonra tehettek szert

Egy 39 éves csépai férfitől indult a szállítmány, egy 67 éves jászkarajenői férfi tárolta, egy 31 éves jászkarajenői férfi az anyag mozgatásában, egy 23 éves tiszakécskei férfi pedig az eladásában vállalt szerepet. Az új pszichoaktív anyag 500-1000 forintos adagonkénti áron cserélt gazdát, a becslések szerint legalább 10 milliós vagyonra tettek szert.

A rajtaütés

A rajtaütés helyszínein a bűncselekmény elkövetését alátámasztó bizonyítékokat – tasakokat, alufóliákat, csomagoló anyagokat, mobiltelefonokat -, a vagyon-visszaszerzés biztosítása érdekében gépkocsikat, laptopokat, elektronikai berendezéseket, arany ékszereket foglaltak le.

Elektronikai berendezéseket is lefoglaltak:

Fotó: police.hu

Vádemelés jöhet

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat mindegyik gyanúsított vonatkozásában vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: police.hu