Amint arról beszámoltunk, csütörtök hajnalban halálra gázolt egy ember 77 éves férfi az Üllői úton. A sofőrt pár óra múlva a reptéren fogták el a rendőrök. Most kiderült, az áldozatot az úttesten feküdt, a gázolás előtt a közeli kisbolt dolgozói már megmentették az életét. 

Az úttesten feküdt az áldozat 

A baleset a Nagyvárad tér közelében történt csütörtök hajnalban. A gázolás után a sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Az áldozat sajtóhírek szerint, a középső sávban feküdt, amikor elgázolta a repülőtér felé haladó piros Suzuki Ignis. A gázolót a térfigyelő kamera segítségével találták meg a rendőrök. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Tervezett utazása volt 

Ezek egy részét a Budapest Közút üzemelteti, de a repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton vannak sebességmérő kamerák is, amelyeknek képeit szintén felhasználhatta a rendőrség az eset felderítésekor. Az autós előre tervezett utazása miatt tartott a repülőtérre, vagyis nem azért ment oda, hogy a baleset után elmeneküljön az országból – írja a Telex. 

Valóságos kivégzés volt a 28 éves M.Dolli meggyilkolása az angyalföldi lakásában. Megúszhatta volna a TikTok celeb a támadást? Ha igen, hogyan? Meglepő válaszok az alábbi videóban!

A gázolás előtt is az úttesten feküdt 

Az Üllői út 121. számnál található Pumukli ABC nevű, éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszerüzlet alkalmazottai a baleset előtt egyszer megmenthették a baleset áldozatát, amikor lefeküdt az úttestre, de ezután ismét az úttestre feküdt, és a második alkalommal már nem tudtak rajta segíteni. Ez is érdekelhet: Halálos gázolás Kaposváron: két autó is elütötte a gyalogost, a baleset helyszínén hetek óta nem működik a jelzőlámpa

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A kórházban halt meg 

„A helyszínre érkező mentőegységek azonnal megkezdték az újraélesztést. Sikerült beindítani a beteg szívműködését és vérkeringését, de válságos állapotban, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A férfi a kórházban belehalt súlyos belső sérüléseibe.

Több év börtönt kaphat 

A közlekedési ügyvéd szerint a történtek után segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény gyanúja miatt indíthatott büntetőeljárást a rendőrség. Amennyiben a vizsgálat megállapítja, hogy az autós vétlen a baleset okozásában, de a sértett meghal, és bebizonyosodik, hogy megmenthette volna az életét a segítségnyújtás, ugyanakkor ezt az autós elmulasztotta, akkor a büntetése három évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Hogyan végződhet az ügy? 

A lap azt írja, hogy külön kérdés lesz, hogy megmenthették volna-e az áldozat életét, ha az autós megállt volna a baleset helyszínén, hogy mentőt hívjon. Ha a nyomozás arra jut, hogy a Suzuki vezetője akár részben hibás a gázolásért, például mert észre kellett volna vennie az úttesten fekvő embert, akkor segítségnyújtás elmulasztásának hiányában is elmarasztalhatják halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció