Jogerős ítélet született Árpa Attila drogügyében. A ismert tévés személyiséget 1 éve 8 hónap szabadságvesztésre ítélték, 2 év próbidőre felfüggesztve. A Nagy Ő-re még 2019-ben csapta le a rendőrök, miközben házibulit tartott. Árpa Attila akkor azt mondta, ezt volt barátnője bosszúja, amiért korábban elhagyta őt.
Kertipartin csaptak le rájuk a rendőrök
Kertipartit rendezett a barátainak még 2019-ben Árpa Attila. Azon a márciusi napon, aztán egyszer csak megjelentek a rendőrök. Az eljárás során öt férfit gyanúsítottak meg kábítószer-kereskedelemmel. Árpa akkor elmondta a sajtónak: „Életemben nem kereskedtem kábítószerrel. Azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam. Az ártatlanságomat a bíróságon is be fogjuk bizonyítani.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
„Nem vagyok kábítószer-kereskedő”
„A Bűnösségemet nem ismerem el. Kijelentem, hogy a bűncselekményt nem követtem el. Nem vagyok kábítószer-kereskedő. Nem adtam át másnak és nem kínáltam sosem. Azt nem tagadtam, hogy volt, amikor fogyasztottam. Nem vagyok büszke arra az időszakra.” – mondta vallomásában az ügy kirobbanása után Árpa Attila.
Elítélték a dílert
A Fővárosi Törvényszék 2023 februárjában kihirdetett elsőfokú ítéletével a kokainnal és Extasyval üzletelő dílert jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 5 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Pénzbüntetésre ítélték Árpa Attilát
A három – művészeti tevékenységet végző – bűntársa közül kettőt kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek és őket 1.500.000.-Ft, illetve 840.000.-Ft pénzbüntetéssel sújtotta, harmadik társukat pedig kábítószer birtoklás vétsége miatt megrovásban részesítette.
Fellebbezett az ügyészség
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a művészvilágba bejáratos kábítószerterjesztővel szemben súlyosabb tartamú szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért, míg három művész bűntársával szemben forgalomba hozatallal, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapításáért és súlyosításul végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.
A vádlottak is fellebbeztek
Az ügydöntő határozattal szemben a díler terhelt védője a büntetés enyhítése céljából, míg a médiaszemélyiség elkövető társa védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, harmadlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében fellebbezett.
Árpa Attila bűnös
A Fővárosi Ítélőtábla 2023. november 14. napján kihirdetett, jogerős másodfokú ítéletével Árpa Attilát és két művésztársát bűnösnek mondta ki társtettesként, forgalmazással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében.
Börtönre ítélték
Az egykori Nagy Ő-t 1 év 8 hónap végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg két társát 1 év 6 hónap, illetve 1 év börtön fokozatú, egyikük esetében 2 évi időtartamra, másikuknál 1 év próbaidő tartamra felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egyben rendelkezett az előzetes bírói mentesítésükről. A másodfokú bíróság az ügyben kábítószer-kereskedőként elítélt I. rendű terhelt elsőfokú ítéletét helyben hagyta.
Megszólalt Árpa Attila
„5 év után végre lezárult ez a nevetséges ügy. A másodfokú ítélet alapján NEM leszek büntetett előéletű, továbbra sincs priuszom, és a pénzbírságot is elengedték. Persze a BRFK-nak k..va fontos volt, hogy ezt a hírt másképp fogalmazza, és ezzel tisztára mossa magát és a rám fordított adófizetők pénzét, de szarok most már rá. A tény marad: soha nem találtak nálam kábítószert, soha nem kereskedtem vele, és az ügyvédem szívesen nyilatkozik, ha a jogi részletekre kíváncsi valaki” – írta az ítélet kihirdetése után Árpa Attila.
Törvényt sértettek a nyomozók?
„Én ezt az ügyet legközelebb a hamarosan induló PODCASTOMBAN fogom kivesézni, méghozzá egészen alaposan. Főleg az ügy főnyomozója és az ő egészen érdekesen alakuló karrierje lesz a főtéma. Valamint az a rengeteg törvénysértés, amit a nyomozóhatóságok elkövettek. Mert arról persze ők egy szót sem ejtettek. Nem. Nem félek. Ha mostanában mégis történne velem valami, legalább tudni fogjátok, hogy miért. A lényeg, hogy vége. Örülünk, Vincent. Most én jövök!” – írta közösségi oldalán a színész. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Árpa Attila – Forrás: Life TV