Munkavállalói és munkáltatói hibákra is fény derült a sajóbábonyi ipari parkban történt tragikus halálesetek kapcsán. Idén és tavaly januárban is életét vesztette egy dolgozó, egy harmadik munkás pedig csak a szerencséjének és a szakszerű ellátásnak köszönheti, hogy életben maradt.  

Tragédia az üzemben

A Kékvillogó.hu írt arról idén januárban, hogy munkavégzés közben az életét vesztette egy 39 éves fiatalember egy sajóbábonyi üzemben. A dolgozó olyan vegyi anyagot lélegzett be, ami végzetes következménnyel járt számára. Az azóta elkészült jegyzőkönyvből kiderül, hogy a férfi feladata az volt, hogy egy műszerrel a konténerből kiáramló gáz nedvességtartalmát mérje meg, ő valamiért úgy döntött, hogy az egyik tartályt felbontja, és bemegy a belsejébe. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem akart vitatkozni vele

Az őt segítő munkatárs vallomása szerint még kilátszott a feje, amikor szólt neki, hogy ne menjen le, de a balesetben elhunyt férfit „akaratos, kiabálós emberként ismerte, nem mert vele komolyabban konfrontálódni”. Amikor a férfi másodszorra jött vissza, és épp a létrát fogta volna meg, látszott, hogy nagy a baj.

 

Görcsbe rándult a teste

„Görcsbe rándult az egész teste. Én ordítottam neki, de nem válaszolt. Ekkor már nagyon féltem. Segítségért kiabáltam. Sok időnek tűnt, hogy a telefonomat elővegyem és azon hívjak segítséget. A kiabálásomat senki nem hallotta meg” – emlékezett vissza a szerencsétlenül járt férfi kollégája.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszegett előírások

A férfit végül a telep tűzoltói emelték ki, kollégája szerint ekkor már élettelen volt. A balesethez vagy egy tucatnyi munkaügyi előírást szegett meg, ami megvédte volna a tragédiától. A vizsgálat azonban azt is megállapította, hogy a cég sem ellenőrizte túl szigorúan ezeknek a betartását. A Kischemical kapott egy 720 ezer forintos büntetést, a rendőrség pedig ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Tragédia egy évvel korábban is

Ahogy arról beszámoltunk, szinte napra pontosan egy évvel korábban, 2022. január 25-én is történt egy haláleset ugyanebben az üzemben. A dokumentumok szerint a mérgező gáz zárt rendszerben tartásáért felelős szelep elmozdult, és az egyik munkásra ráfröccsent a gáz. Ő erős köhögőrohamokat kapott a baleset után és aznap éjjel meghalt.

Munkabalesetnek minősítették

Az esetet munkabalesetnek minősítették. Ennél a balesetnél a Kischemicals 1,44 millió forintos bírságot kapott, mert nem gondoskodtak a sérült orvosi ellátásáról, munkásaikat súlyosan veszélyeztették.

Szerencséje volt

A HVG írása beszámol egy harmadik mérgezésről is, amikor 2022 májusban az egyik munkás nátrium-hidroxiddal foszgén és sósav gázok semlegesítésével foglalkozott. A semlegesítés közben egy másik munkás a központi vákuumszivattyúnál lúgcserét végzett, amikor a vákuumzavar megkezdődött. Egy munkás bement a térbe, ahol rögtön észlelte, hogy életveszélyben van. Először alkohol inhalálásával enyhítette a tüneteket, majd minden bizonnyal a gyors és szakszerű ellátásnak köszönhette az életét.

Ennyi halálos munkabaleset történik idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján szerint Magyarországon évente nyolcvan ember hal meg munkahelyi baleset következtében. Az elmúlt tíz évben tartósan 100 alatt maradt ez a szám. Utoljára 2009-ben történt 100 munkahelyi halálos baleset. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció