A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai elfogtak egy 33 éves nőt, aki időskorúakat csapott be, hogy vagyonukat megszerezze.

Hamis szerelmi ígéretek

A helybeli nő 2017-től a világhálón ismerkedett össze idősebb férfiakkal, majd a vagyonuk megszerzése érdekében, őket hamis szerelmi ígéretekkel, és megtévesztő alkalmi találkozókkal hálózta be. A sértettek a hosszú hónapok alatt, több millió forintot adtak át a csábítónak. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Több százezres károk

A rendőrök az eljárás során megállapították, hogy a nő 2018 és 2020 között, több olyan szegedi albérletbe is beköltözött, amelyeket idősek hirdettek. Az albérleti díjakat azonban nem rendezte és a főbérlők nevében szolgáltatói előfizetéseket kötött, amelyek szintén kiegyenlítetlenek maradtak, ezzel több százezres kárt okozott.

Elfogták

A szegedi rendőrök a feltételezett elkövetőt 2021. július 14-én a kora reggeli órákban fogták el, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, végül kezdeményezték letartóztatását.

Kifosztás

Vele szemben több rendbeli kifosztás bűntett és üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.                

Unokázós csalók is folyamatosan akcióban

Itt a Kékvillogó oldalán is már többször írtunk az unokázós csalókról, márciusban az elkövetők például rendőrnek adták ki magukat, így rövidítették meg az időseket milliókkal.

Milliókat csaltak ki

Mint megírtuk rendőrök február közepén kaptak bejelentést arról, hogy egy időskorú férfitól három millió forintot szereztek meg unokázós csalók. Az ismeretlen elkövetők külföldi számról hívták az áldozatukat, akinek azt mondták, hogy az egyik hozzátartozóját baleset érte, és ezért több millió forintra lenne szükségük.

Rendőrnek adták ki magukat

A csalók azt is közölték a férfival, hogy a pénzt rendőrök fogják tőle átvenni, és ezzel meg is vezették az idős embert. Átmentek hozzá, és rendőrként bemutatkozva át is vették tőle a kért összeget.

Másokat is átvertek

Amint azt a rendőrök kiderítették, a csalók másoktól is megpróbáltak pénzt szerezni Nógrád és Heves megyében. A csalók elsősorban salgótarjáni és gyöngyösi idősektől akartak pénzt kicsalni.

Elfogták őket

A Nógrád megyei nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során sikerült is beazonosítaniuk az elkövetőket, akiket március 26-án egy akció keretében Pásztó belterületén elfogtak. Az unokázós csalók egy 67 éves és egy 52 éves szlovák állampolgárságú elkövetők voltak.https://reingod.com/async_usersync?i=ox16pv0ffmeldhht3yeyp&a=c810a686bd66546ab88be6b890334a156&cb=5338981626357660814

Ezekkel telefonáltak

Fotó: Police.hu

Meghiúsult a csalás

A rendőrségi akciónak köszönhetően a csalók új áldozatai nem adták át a pénzt az elkövetőknek, így a csalás meghiúsult. Amennyiben a rendőrök nem intézkednek, sok pénzt veszíthettek volna az idősek, mivel a csalók külföldi számról hívták az áldozatokat, és készpénzt, ékszereket és más anyagi javakat csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni.

Több időst is átverhettek

A hatóságok még vizsgálják, hogy az elkövetők más hasonló bűncselekményekkel összefüggésbe hozhatók-e, illetve más időseket is átvertek-e. A rendőrség szerint az ügyben várhatóan a gyanúsítottak köre szélesedni fog.

Figyelem!

A rendőrség felhívja az oldalán a figyelmet, hogy az unokázós csalók legtöbbször telefonon hívják fel az áldozataikat. Az elkövetők a kiszemelt áldozat unokjának vagy közeli hozzátartozójának adja ki magát, illetve azt mondja, hogy az ő megbízásából telefonál. Jellemzően azt állítja, hogy az unoka valamilyen bajba került – például balesetet szenvedett -, és emiatt sürgősen pénzre van szüksége. Mivel a találkozáskor kiderülne, hogy nem ő az unoka, ezért valamilyen okra hivatkozva elküld valaki mást a pénzért, esetleg ékszerért. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu