A legfrissebb információk szerint a Deák téren történt kettős gyilkosság előtt a tettesek egy órával korábban már a közelben randalíroztak. Az óriáskerék mellett a gördeszka pályánál egy férfit combon szúrtak és kirabolták. Az ügyészség most a gyilkosok előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kéri és azt, nehogy szabadlábra helyezze őket a bíróság, mert megléphetnek, hiszen ők hivatalosan még csak gyanúsítottak.

Késsel rabolt a gyilkosság előtt

Az ügyészség meghosszabbítaná a Deák téri kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását. Egyikükről kiderült: alig egy órával a gyilkosságok előtt késelt és rabolt a közelében – írja a BlikkEZ IS ÉRDEKELNI FOG: Deák téren késelő fiú édesanyja: a drog tette állattá a fiamat!

Rablás után a tér másik felén gyilkoltak

A két gyilkossággal gyanúsított férfi részt vett abban a tavaly májusi, Deák téri verekedésben, amelyben az egyikük két fiatalt halálra késelt. A nyomozó hatóság a közelmúltban újabb bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította őket – írja a Fővárosi Főügyészség. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Verekedés az utcán

Az ügyben a korábbi megalapozott gyanú továbbra is változatlanul fennáll: 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül Budapesten, a belvárosi Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. IDE KAPCSOLÓDIK: “Bármit tettél, az anyád maradok” – megszólalt a Deák téri késelés gyanúsítottjának édesanyja

Két fiatal meghalt a járdán

Egy 18 éves férfi a nála lévő késsel két fiatalt megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvőt ekkor 19 éves társa többször megrúgta, miközben egy harmadik társuk, egy szintén 19 éves férfi, mindvégig támogatólag volt jelen. A két megszúrt fiatal a helyszínen meghalt. ERRE EMLÉKSZEL? Óriási tömeg a Deák téri gyilkosság helyszínén, füstgránátok égnek a betiltott tüntetésen

Raboltak

Az ügyben a közelmúltban újabb bűncselekmény megalapozott gyanúját közölték a gyanúsítottakkal: Eszerint a kettős gyilkosság előtt pár órával a gyanúsítottak a Deák téren, a gördeszkapálya melletti padoknál egyik társuk elvett egy padon alvó férfi mellől egy hangfalat.

Késsel combon szúrták

A támadók és a hangfal tulajdonosának társasága összeverekedett. Ekkor a később a két fiatalt halálra késelő 18 éves férfi ököllel arcon ütötte a hangfal gazdáját, majd késsel combon szúrta.

Csoportos rablás

A hangfal elrablása és az azzal összefüggő bántalmazás miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói a két letartóztatott férfit, illetve jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló harmadik társukat felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt, az elkövetéskor 18 éves férfit pedig súlyos testi sértés bűntettének kísérletével is meggyanúsították. EZT IS OLVASD EL: Döbbenetes új dolgok derültek ki a Deák téri gyilkosságról: segítségnyújtás elmulasztása miatt vonhatnak felelősségre biztonsági őröket

Kényszerintézkedés

A 2020. május 24. napja óta letartóztatásban lévő gyanúsítottak ellen a Fővárosi Főügyészség – a legutóbb 2021. február 24. napjáig meghosszabbított – kényszerintézkedés további meghosszabbítását indítványozta. A főügyészség álláspontja szerint továbbra is kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedéssel lehet kizárni a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint az esetleges újabb szándékos bűncselekmény elkövetésének veszélyét.

Újabb három hónapig rács mögött maradnak

A Fővárosi Főügyészség ezért indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatásának további három hónappal, 2021. május 24. napjáig történő meghosszabbítására. A kényszerintézkedés meghosszabbítása tárgyában a nyomozási bíró várhatóan ma, kedden dönt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a rendőrség videója a helyszínelésről és a tettesek elfogásáról

Kiemelt kép forrása: BRFK