Már nyolc hónap eltelt azóta, hogy a diósjenői horrorház kertjében elföldelve megtalálták a 2009-ben nyomtalanul eltűnt testvérpár idősebb tagját, az akkor 19 éves Horváth Alexandra maradványait, a 13 esztendős húga, Krisztina viszont azóta sem került elő.

Kitartóan keresik a holttestet

A lányok gyilkosságokkal meggyanúsított nevelőapját tavaly letartóztatták, de H. József sem segíti a nyomozók munkáját. A rendőrök viszont nem adják fel, és mindent megtesznek, hogy előkerítsék a másik tragikus sorsú gyerek holttestét. Azt szeretnék ők is, hogy a gyászoló családtagjaik méltó módon elbúcsúzhassanak tőle. A közelmúltban újra próbálkoztak a környéken, de a kutatások nem vezettek eredményre. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kutakban keresték a lányt

„Kétszer volt nagyszabású keresés mostanában, a szakemberek kutakban keresték a testvéremet Diósjenőn. Mindegyik alkalommal a gyilkosságokkal gyanúsított férfi házának közelében. Kettő kút közterületen, egy pedig egy elhagyatott ingatlanban található” – mondta a Blikknek Horváth Attila, az áldozatok fivére.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem találják Krisztinát

„Egyelőre sajnos nem jutottak semmire. Azt nem tudom, hogy mi alapján nézték át most a kutakat, de az biztos, hogy mindent megtesznek a sikerért. A vizet teljesen leszívták belőlük, lenéztek az aljába, de sehol sem találták meg Krisztinát” – mondta.

Segítség Pest vármegyéből is

A szentendrei székhelyű Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat a Facebookon több képet is nyilvánosságra hozott a kutatásról, a bejegyzésükben viszont nem nevezték meg, hogy pontosan hol és milyen ügyben segédkeznek a rendőrségnek. A lap azonban az áldozat testvérétől megtudta, a fotók Diósjenőn készültek.

A kutatás pillanatai

Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

„Felőröl a bizonytalanság”

„Így, hogy az egyiküket már megtalálták, kicsit jobban érzem magam, de a bizonytalanság még most is felőröl. Nagyon szeretném, ha végre már megtalálnák a másikukat is és lezárulhatna végre ez a rémálom” – fogalmazott a férfi.

Eltemették Alexandrát

Alexandrát nemrég eltemették, a szűk családon kívül néhány barát volt jelen. A csontokat nem engedték hamvasztani, így koporsós temetést tartottak.

Nevelőapjuk manipulálta őket

A BudaPestkörnyéke.hu elevenítette fel, hogy a Nógrád megyei településen csaknem 14 évvel ezelőtt eltűnt egy fiatal helybéli testvérpár, és az akkor 19 esztendős Alexandrának a földi maradványait 2022 nyarán megtalálták a saját udvarukon. A testvér állítása szerint a nevelőapjuk többször szexre kényszerítette a lányokat, féltékeny volt rájuk és érzelmileg is manipulálta őket. A lányokról intim felvételeket is készített, amiket egy adathordozón tárolt, a nyomozók pedig lefoglalták az elfogásakor.

Nem egyszerre tűntek el

Ahogy a Kékviollogó.hu hírportál beszámolt róla, a testvéreknek három hónap különbséggel veszett nyomuk 2009-ben. Hiába telt el rengeteg idő azóta, az utolsó napjaikat a testvérük sosem felejti el. A rendőrség közlése szerint H. József vélhetően agyonverte Alexandrát, majd az akkor a házuk mellett álló fészerben elásta. Az utolsó napján Krisztina boltba indult üdítőért, de a férfi megkérte, hogy előtte ugorjon be hozzá, mert neki is kellene valami. Azóta sem találják.

Nem mentek vissza

A gyerekeknek éppen aznap kellett visszamenniük a gyermekotthonba, ahol akkoriban nevelkedtek, így másnap az intézmény tette meg a feljelentést. Az édesanyjuk a történtek óta teljesen összetört. Ugyan először őt is felelősségre vonták, de úgy tudni, a hazugságvizsgáló tisztázta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a diósjenői kettős gyilkosság – forrás: police.hu