2020. nyarán tűnt el K. Nóra, aki a Magyarországon körözöttek TOP 50-es listáján szerepelt. A nőre a  Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályának nyomozói az Egyesült Királyságban bukkantak rá. 

Unokázós csaló volt

A 31 éves nő úgynevezett unokázós csalásokra specializálódott bűnbandának volt a tagja. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a nőt 2019 februárjában érte tetten egy unokázós csalásos ügy elkövetőjeként. A bűnszervezet, akinek többi tagját az angliai Mancehsterben fogták el tavaly áprilisban, időskorú személyektől csalt ki pénzt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az Egyesült Királyságból hívogatták a magyar időseket

A banda irányítói az Egyesült Királyságból hívták fel a magyar idős nőket, férfiakat azzal, hogy különböző ürügyekkel nagyobb összegek átadására bírják rá őket, majd a sértettek címére már a Magyarországon tartózkodó bandatagok mentek ki. Miután megkapták a pénzt, egyből továbbították is külföldön lévő társaiknak. Az itthoni elkövetők egyike volt K. Nóra is.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Levágta a nyomkövetőt

2020 nyara óta kereste a rendőrség és a bíróság a nőt, miután otthonában levágta magáról az elektronikus nyomkövető eszközt, és ismeretlen helyre távozott. Mivel felmerült, hogy vélelmezhetően külföldre szökött, ezért a beföldi elfogatóparancson túl, európai és nemzetközi körözést is kiadtak vele szemben.

Nóra együttműködő volt

A nő mindaddig együttműködött a hatóságokkal, míg a bűnügyi felügyelet alól ki nem vonta magát. A BRFK ekkor adott ki ellene elfogatóparancsot. De kereste a Fővárosi Törvényszék is, lopás bűntett miatt rá kiszabott 7 év letöltendő szabadságvesztés miatt.

TOP 50-es lista

K. Nóra akkor került fel a legkeresettebb 50 magyar bűnöző oldalára, amikor a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre. A keresésébe ekkor kapcsolódtak be a KR NNI célkörözési fejvadászai. Miután a szálak – csakúgy, mint a korábbi unokázós csalók esetében is – az Egyesült Királyságba vezettek.

Az északírek is segítettek

A magyar nyomozók felvették a kapcsolatot az északír társhatósággal az ENFAST hálózaton keresztül. Az így átadott információk alapján  aztán a National Crime Agency (NCA) azonosította K. Nóra észak-írországi tartózkodási helyét, és fogta el 2022. október 13-án reggel.

Rokonának adta ki magát

A rendőrök kiérkezésekor K. Nóra megpróbálta magát egy rokonának kiadni, és még egy hamis okmányt is átadott részükre, azonban az intézkedő egyenruhásokat nem sikerült megtévesztenie, így végül elismerte valós személyazonosságát. Miután elfogták, őrizetbe vették. Kiadatásáról a későbbiekben döntenek.

A toplista

A magyar rendőrség honlapján bárki megnézheti azokat a személyeket, akiket elfogatóparancs alapján keresnek. A rendőrök azt kérik, hogy amennyiben valamelyiküket felismered, vagy információval rendelkezel hollétéről, tegyél bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges.

Több fegyveres, veszélyes embert is keresnek

A körözési toplistán ötven ember szerepel. Közülük van olyan, akit kábítószer kereskedelem, embercsempészet, lopását, csalás, rablás miatt keresnek. Vannak körözöttek többek között Miskolcról, Pécsről, Esztergomról, Ajkáról, Budapestről és Kaposvárról is. A körözöttek közül ötnél van díjkitűzés, három különösen veszélyes, kettőnél pedig fegyver is lehet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: police.hu