A hét negyedik napján már az ötödik halálos lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Csütörtök hajnalban fél három körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres családi ház Siklóson a Váralja utcában.

Az előszobában találták meg a holttestet

Tizenegy tűzoltó három járművel néhány perc alatt a helyszínre vonult, majd három irányból megkezdték az égő épület oltását. Beavatkozás közben egy holttestet találtak az épület előszobájában. A házban egy nyolc négyzetméteres hálószoba teljes terjedelmében, az előszoba pedig részben égett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Beszakadt a ház teteje

A tizenkét négyzetméteren pusztító lángok átterjedtek a födémre és a ház tetejére is, ami beszakadt. A tűzoltók egy órán át küzdöttek a lángokkal, mire sikerült megfékezni a tüzet. Az épületből egy gázpalackot is kihoztak, megelőzve egy robbanást.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Lakhatatlanné vált

Az épületben ketten laktak, a másik lakó nem sérült meg. A ház lakhatatlanná vált, elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott. A tűz keletkezésének körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja, derült ki a közleményükből.

Az ötödik lakástűz a héten

Ez már az ötödik tragédiával végződő tűzeset a héten. Hétfő délelőtt Érsekvadkertre riasztották a tűzoltókat, ahol egy parasztházban történt halálos tűzeset. Szerdán három halálos épülettűz is volt: Dobozon egy ház melléképületében, Rákóczifalván egy hálószobában, Kunhegyesen pedig egy ház előszobájában találtak holttestet a tűzoltók.

Tragédia Kunhegyesen

Mint azt a Kékvillogó is megírta lakástűzben meghalt egy ember Kunhegyesen. A Pósa Lajos utcában gyullad ki egy száz négyzetméteres ház, ahol a tűzoltók egy ember holttestére bukkantak. A ház előszobájában felhalmozott ruhák, papírok, hulladék, illetve a veranda és bútorok égtek, oltás közben két gázpalackot is kihoztak az épületből a tűzoltók.

Ez is érdekelhet:

Rákóczifalván is felcsaptak a lángok

Meghalt egy ember lakástűzben Rákóczifalván. Szerda délután érkezett jelzés arról, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván valaki napok óta nem látta az egyik rokonát, ezért átment hozzá, a házban pedig egy korábbi tűz nyomai fogadták.

A tűzoltók tanácsa

A tűzoltó szövetség azt javasolja, hogy minden lakásban, házban legyen legalább egy kis méretű porral oltó eszköz. Az elektromos eszközök vagy konnektor közelében keletkezett tűz esetén mindenekelőtt áramtalanítani kell. Ezt követően az esetleges tüzet el lehet oltani vízzel is, ennek hiányában porral vagy habbal oltó eszközt is lehet használni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels