Borzalmas dolog történt egy idős asszonnyal Jász-Nagykun Szolnok megyében, a nénit ugyanis a saját házában rabolták ki, derül ki a police.hu tudósításából. Az eset Tiszaburán történt, a felderítésben pedig nyomkövető kutya volt a rendőrök segítségére.

Éjjel történt

A sértett udvarára, majd a lakóházába jutott be 2021. augusztus 06-án, éjfél után nem sokkal az akkor még ismeretlen elkövető Tiszaburán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

FRISS!

Fojtogatni kezdte a 91 éves asszonyt

A hálószobába érve az ágyában alvó 91 éves asszonyt fojtogatni kezdte, lerántotta a földre, miközben pénzt követelt rajta. A sértett elmondta, hogy bántalmazója a lakóház több helyiségében is kutatott, majd elment.

Kórházba szállították

A rendőrségre már egy ismerőse tett bejelentést, ahonnan intézkedtek az idős nő kórházba szállításáról is, számolt be róla a rendőrség.

Ez is érdekelhet:

Elfogták az elkövetőt

A szemle során nyomkövető kutyát indítottak a helyszínről, ami a nyomozókat elvezette egy házhoz. Ennek eredményeként az ott lakó 29 éves férfit elfogták, majd előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra.

Ez a 29 éves férfi volt a tettes

Fotó: police.hu

Beismerte tettét

A gyanúsított kihallgatása során vallomást tett, a bűncselekmény elkövetését elismerte, majd őrizetbe vették. A Karcagi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a jogsértő ellen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik