Bár Bíró Ica, vagyis a Metál Lady az ügyeiben eljáró végrehajtókat jelentette fel, a rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen vizsgálódik hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt. Amennyiben bebizonyosodik, hogy Bíró Icának igaza van, visszakaphatja a lakását és a házát.

Váratlan reménysugár

„Nemrég váratlan reménysugár csillant fel előttem, mert még az is lehet, hogy vissza tudom szerezni az elárverezett ingatlanjaimat – mondta Bíró Ica. – Megkerestem az ismerősömet, Gulya Tibort és ügyvédeit, akik átnézték a végrehajtások anyagát, és olyan dologra bukkantak, amely alapján felvetődik, hogy a végrehajtók jogellenesen jártak el az ügyeimben.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem álltak fenn a törvényi feltételek

„Ahogy nekem elmagyarázták, a végrehajtások kérői úgy kérelmezték az eljárások folytatását, hogy annak a törvény által előírt feltételei nem álltak fenn” – folytatta az énekesnő a Blikk cikkében.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Visszaélt a hatalmával

Ezt a végrehajtó tudta, ennek ellenére nem utasította el a kérelmet, hanem elrendelte a végrehajtás folytatását. Mivel ezt tette, visszaélt a hivatali hatalmával, illetve, mivel tudta, hogy a benyújtott levél nem alkalmas joghatás kiváltására, és ezt elhallgatta Bíró Ica elől, tévedésben tartotta őt.

Betett a svájci frank alapú hitel

A Metál Lady tíz éve vett fel svájci frank alapú hitelt, amelynek a 12. kerületi háza volt a fedezete. Az álmát akarta megvalósítani egészség- és szépségklubjával, ám ő sem számított arra, hogy az árfolyam emelkedése miatt a törlesztőrészlet majdnem a háromszorosára nő.

Kilakoltatták

Sokáig erejét megfeszítve fizetett, de hat éve már nem tudja kitermelni a törlesztést. Jogerős ítélet alapján, rendőri segítséggel, kilakoltatták a házából és a lakásából is 2019 májusában.

Civil munkát keresett

Májusban írt arról a BudaPestkörnyéke.hu, hogy nagy lépésre szánta el magát Bíró Ica. A Metal Lady civil munkát szeretett volna vállalni, ugyanis egy biztonságos és biztos anyagi megélhetést nyújtó állásra vágyik. Úgy gondolta, nem baj, ha egy „átlagos munkahelyen” találja meg mindezt. Szerinte ismert emberként egyáltalán nem ciki, ha valaki civil munkát vállal.

Budakeszin kezdett új életet

A Metál Lady néhány hónapja maga mögött hagyta Budapestet és Budakeszin kezdett új életet. Május 30-án elérte a hivatalos nyugdíjkorhatárt, ettől függetlenül hasznosan szeretné tölteni az idejét.

Lidl-üzletben látták

„Valóban láthattak a helyi Lidl áruházban, ugyanis a lakóhelyem közelében nyílt egy új áruház és láttam a hirdetésüket, hogy munkaerőt keresnek. Kedvesen fogadtak, elmondták, hogy nagyon korrekt ott a közeg, és versenyképes a fizetés” – mondta az énekesnő.

Nem egy nyafogós típus

„Nem vagyok egy nyafogós típus, és a kétkezi munkától sem riadok vissza. Most felmérem a számomra legmegfelelőbb lehetőségeket. A túlélésem utolsó fázisában vagyok és a jövőm biztosítása miatt kénytelen vagyok újra kezdeni sok mindent. Keresem a helyem és az utam, biztonságot nyújtó megélhetést” – tette hozzá. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Bíró Ica. Fotó: archív