Amint arról korábban beszámoltunk, december 29-án encsencsi otthonában 55 késszúrással ölt meg egy férfi egy 69 éves nőt. A helyiek szerint azonban véres tette előtt három héttel egy másik helyi idős asszonyt is félholtra verhetett. A nő azóta válságos állapotban van, egyáltán nem biztos, hogy felépül.

Két idős asszonyt is megtámadhatott

Encsencsen már korábban is azt beszélték, hogy Kati néni támadója valószínűleg ugyanaz a helyi 25 éves fiatal lehet, aki az elmúlt év végén különös kegyetlenséggel ölte meg Jolánka nénit. A férfit a térfigyelő kamerák buktatták le. A feltételezett elkövető tette után 2 kiló disznóhúst és 12 ezer forintot lopott az idős asszonytól.

Korábban is támadt

A 25 éves helyi férfi azóta letartóztatásban van, de a nyomozók a folyamatos adatgyűjtés eredményei alapján egy újabb brutális esetet is hozzá kötnek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

 

Az ágya mellett találták meg

Bár a fiatal férfi még nem gyanúsították meg Kati néni bántalmazása miatt, de mint kiderült, az idős nő lakásából a támadás napján eltűnt egy tv készülék is. Kati nénire szomszédja talált rá vérbefagyva az ágya mellett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Életveszélyes állapotban találták meg

A szomszédnak az áldozat fogyatékos lánya szólt, hogy nem éri el az édesanyját. Amikor rátaláltak, egyből feltűnt, hogy az idős nőt bántalmazta valaki, hiszen az ágyától távol, a földön feküdt, arcát vér borította. A nyomozást akkor életveszélyt okozó testi sértés miatt rendelték el ismeretlen tettes ellen.

Nincs kihallgatható állapotban

Később derült ki, hogy a lakásból eltűnt egy televízió készülék. Az eset még december 8-án történt. Ugyanezt a készüléket a támadó másnap Encsencsen adta el egy helyi lakosnak. Az idős asszony mai napig nincs kihallgatható állapotban, ezért a nyomozóknak nehéz dolguk volt – írja a frissmedia.hu.

Megvan a bizonyíték?

A múlt héten a rendőrök ismét kimentek Kati néni házához, ahol  megtalálták a tv készülék távvezérlőjét, valamint az eszköz csomagolását. Így már rendelkezésre állt a berendezés gyártási száma, ami egyértelműen minden kétséget kizáróan alkalmas a berendezés azonosításra.

Nem biztos, hogy túléli

Kati néni a mai napig válságos állapotban van, mesterségesen táplálják, kommunikálni jelenleg nem tud, nincs kihallgatható állapotban. Az idős nőt ismerő személy elmondta, hogy legrosszabbra vannak felkészülve. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: