A zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérik, miután gázolás történt az Európa téren, a baleset okozója azonban elhagyta a helyszínt.
Múlt héten történt a baleset
A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. december 5-én 7 óra körül Zalaegerszegen, az Európa téren egy kerékpárral közlekedő ismeretlen nő elütött egy 63 éves gyalogost, aki az ütközés következtében elesett, és nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Elnézést kért, majd eltekert
A biciklis is elesett, majd miután elnézést kért, adatai hátra hagyása nélkül elhagyta a helyszínt.
A rendőrség szemtanúkat keres
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség azt kéri, hogy aki látta a balesetet, illetve arról vagy a kerékpáros személyről bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-92-504-300-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Múlt hónapban is volt cserbenhagyásos gázolás
Mint ahogy azt mi is megírtuk, novemberben zöldre váltott a gyalogátkelőhelynél a lámpa az Aranyvölgyi útnál, ahogy egy testvérpár meg is kezdte az átkelést, ám egy, a Baracsi út felől érkező autós elütötte a testvérpár fiatalabbik tagját. Egy barna színű Toyota gázolta el a fiút.
A fiú a motorháztetőre esett
A gázolás következtében a fiú az autó jobb oldalára, a motorháztetőre esett deréktól. Ezt követően fel tudott állni. A fiúk elmesélték a történetet az édesanyjuknak.
Ezt tette a gázoló
Az autós a baleset után visszatolatott, ám a helyett, hogy megkérdezte volna, tud-e valamiben segíteni, és kiszállt volna, nagy gázzal elhajtott – derül ki a fiúk édesanyjának, Gajdácsi Andreának a beszámolójából. A gázoló egy 60-70 év közötti férfi lehetett.
Nem nyújtott segítséget
Az ügy cserbenhagyásos gázolásnak minősül. A férfi ugyanis nem kérdezte meg, hogy a fiú jól van-e, tud-e valamiben segíteni. Nem győződött meg arról, hogy az elütött gyermek megsérült-e, ennek ellenére tovább hajtott. Egy éppen arra járó személy tette ezt meg.
Az anya a közösségi médiában kér segítséget
A gyermekek édesanyja, Gajdácsi Andrea úgy döntött, megosztja a történetet egy közösségi oldalon, hátha talál szemtanút. Egy barna színű Toyota sofőrjét keresik. Az autó rendszáma sajnos ismeretlen.
Ez a jelenlegi fejlemény
A szülők ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. A rendőrség a kamerafelvételek alapján keresi a gázolót.
Cserbenhagyásért börtön is járhat
A törvény értelmében minden beszámítható embernek kötelező segítséget nyújtania sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van. A gázolás után nem lehetett tudni, hogy a fiú megsérült-e. A segítségnyújtás elmulasztásáért két év szabadságvesztést is lehet kapni. Az ítélet abban az esetben, ha a az elkövető idézte elő a vészhelyzetet illetve tragédia esetén súlyosabb lehet.
Ezt kellett volna tennie az autósnak
Miután az autós látta, hogy baleset történt, azonnal félre kellett volna állnia és ki kellett volna szállnia autójából, hogy meggyőződjön, mi történt a fiúval. A visszatolatás ebben a helyzetben nem elegendő. A fiút meg kellett volna kérdeznie, hogy megsérült-e, és tud-e valamiben segíteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a helyszínelés nyomai/police.hu