Elképesztő! Hosszan küzdöttek a mentősök egy férfi életéért ma reggel Kiskundorozsma és Sziksósfürdő között. Előtte hiába győzködték a bejelentőt, nem állt meg megvizsgálni a sérültet.

Látta a szántásba hajtani

Ma reggel érkezett segélykérés a Szegedi Mentésirányításra, mely szerint egy sofőr látott egy másik autót a szántásba hajtani Kiskundorozsma és Sziksósfürdő között, de nem állt meg tájékozódni, helyette továbbhajtott – kezdte a történetet az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hiába győzködte a bejelentőt

Mint kiderült, a mentésirányító hiába győzködte a bejelentőt arról, hogy álljon félre és vizsgálja meg a sérültet, erre nem volt hajlandó. Azonnal riasztotta a mentőorvosi kocsit és a legközelebbi mentőegységet, akik perceken belül, talán az utolsó pillanatban értek helyszínre, ahol légzés és keringés nélkül találták az autó vezetőjét.

 

Újraélesztésbe kezdtek

Azonnal emelt szintű újraélesztésbe kezdtek. A közlemény szerint a mentők hosszan küzdöttek a 60 év körüli férfi életéért, ami végül sikerre vezetett és stabil állapotban szállították kórházba a beteget.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ki tudja, miért nem állt meg?

A történtek megosztották a Facebook kommentelőit. „Nem látom, írták- e, hogy miért nem állt meg?! Nem lehet, hogy érzelmileg gyenge és tudja magáról, hogy sokkos állapotba kerülhet egy esetleges halott láttán? Nem azt mondom, hogy helyes volt nem megállni, hanem hogy nincs ott az oka. Megtette a tőle telhetőt, de van, aki még ennyit sem tesz meg!” – írta egy hozzászóló.

„Megtette a magáét”

„Aki tesz is egy kis keveset, azt kéne feljelenteni? Ha ennyit sem tesz, akkor az illető nem élne, róla pedig senki nem tudná, hogy arra járt…” – tette hozzá egy másik kommentelő.

„Amint lehetett, visszafordultam”

„Nekem is volt ilyen esetem! Hívtam a 112-t, megállni, visszatolatni nem tudtam, vonalban maradtunk, közben ő intézte, amit kell, én pedig a következő lehetőségnél visszafordultam. Addig kérdezett egy pár dolgot, és csináltuk, amit kell” – írta egy újabb Facebook-felhasználó.

Vészvillogós autóra lettek figyelmesek

A Kékvillogó.hu írt arról korábban, hogy aGyőr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei az M1-es autópályán Ausztria irányában, Börcs térségében a leállósávba egy vészvillogóval várakozó, svéd személyautóra lettek figyelmesek. 

Eszméletlen volt a sofőr

Miután az egyenruhások megálltak, hogy intézkedjenek a sofőrrel szemben, észlelték, hogy a gépkocsi fiatal vezetője egyedül, eszméletlen állapotban ül az autóban. A járőrvezető Horváth Helga rendőr főtörzsőrmester nem tétlenkedett, azonnal ellenőrizte a férfi állapotát, aki nem adott életjelet magáról, se légzése, se pulzusa nem volt a fiatalnak.

Újraélesztés

Miközben járőrtársa értesítette a mentőket, addig a rendőrnő megkezdte a személy újjáélesztését. Rövid időn belül a mentőknek már úgy adta át személyt, hogy újra lélegzett és élt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: életmentés Kiskundorozsma és Sziksósfürdő között. Fotó: OMSZ