Az olasz férfi a helyszínen elismerte, hogy a vezetést megelőzően alkoholt fogyasztott. Az ügyészség szerint indokolt a letartóztatása.

Egy hónap rács mögött

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, azaz március 21-ig elrendelte annak a külföldi állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítanak – írja közleményében a Fővárosi Törvényszék. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ámokfutás a körúton

Az olasz férfi vasárnap hajnali 2-kor az autójával a József körúton a Blaha Lujza tér felé haladt, amikor a Baross utcai kereszteződésnél elvesztette az uralmát a kocsi felett. Az autó megcsúszott, majd először a menetirány szerinti bal oldalon található villamosmegálló gyalogoskorlátjának, később utasvárójának ütközött, letarolva egy ott lévő gyalogost, aki szörnyethalt. A kocsi ezután továbbsodródott, végül egy villanyoszlopnak csapódva állt meg.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Pozitív alkoholteszt

Az intézkedő rendőrök által a helyszínen elvégzett légalkoholmérés a gyanúsítottnál pozitív eredményt mutatott. A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megállapítására lehet alkalmas.

Magyarországon él

Az ügyészség a férfi jelenlétének biztosítása érdekében, a szökés, elrejtőzés veszélyének megakadályozása miatt letartóztatását indítványozta. A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított külföldi állampolgár, aki Magyarországon tartózkodási hellyel rendelkezik.

Elismerte, hogy ivott

A gyanúsított a helyszínen elismerte, hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott. Nem sokkal a tragédia után Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán közölte, azonnali egyeztetéseket kezdeményezett a rendőrfőkapitánnyal, hogy közös intézkedési tervet dolgozzanak ki a halálos gázolások visszaszorítására. Úgy tűnik, hogy hamarosan éjjel-nappal működő sebességmérő kamerarendszer jöhet Budapestre, írta meg a Kékvillogó.hu.

A szülők még nem fogták fel

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy a rendőrök értesítették annak a 23 éves lánynak a haláláról a szülőket, akit egy részeg olasz férfi gázolt halálra vasárnap hajnalban Józsefvárosban, a villamosmegállóban. A gyászoló szülők még nem fogták fel, hogy lányuk nincs többé. Boglárka a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója volt és imádott táncolni.

Megszólalt az apuka

„Drága kislányunk elhunytát a rendőröktől tudtuk meg, akik hajnalban kijöttek a lakásunkra és értesítettek bennünket” – mondta a Tényeknek Boglárka édesapja. A gyászoló férfi azt mondta, még nem tudta elfogadni a tragédiát, olyan számára, mintha Boglárka még mindig velük lenne.

A barátjához ment

Az apa azt mondja, a lányuk épp a barátjához ment, amikor meghalt. „A villamosmegállóban várta a villamost, teljesen védett helyen. Pillanatok műve lehetett az egész történet, mert ahogy a képeken is láttuk, nagyon nem lehetett erre felkészülni”. 

Szerette az életet

„Nagyon életvidám lány volt. Nagyon szerette az életet. Egyetemre járt, itt Budapesten. Most lett volna a diploma munkája, június-júliusban. Nekem még olyan, mintha itt lenne valahol. Vagy teljesen mindegy, egy másik városban. Tehát az, hogy ő nincs most már közöttünk, ez még, ez még, ez még nem…” – mondta az édesapa a TV2 hírműsorában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a gyilkos autó. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK