Két jármű frontálisan összeütközött az 54-es számú főúton kedden kora délután. Az egyik sofőrje a helyszínen életét vesztette.

Frontális ütközés

Az eddigi információk szerint február 21-én 13 óra 30 perc körül az 54-es számú főút 30-as kilométerénél – Fischerbócsa térségében – két jármű frontálisan összeütközött. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy ember meghalt

Az egyik autó sofőrje a karambol során olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, további két ember megsérült.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nekiment egy fának

Egy harmadik személykocsi is érintett a balesetben; ennek a sofőrje elkerülte ugyan a járművekkel való ütközést, de amikor a kormányt félrerántotta, nekiment egy fának.

Teljes útlezárás

Jelenleg teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök, de az érintett útszakaszon található parkolón keresztül a forgalom lassú, de folyamatos – tájékoztatott a police.hu.

Két kisbusz ütközött Szekszárdon

Egy másik súlyos balesetről is bejelentés érkezett kedden kora délután: két mikrobusz ütközött össze ismeretlen körülménynek között az 56-os főúton, Szekszárd belterületén a Bátaszéki úton.

Félpályán helyszínelnek

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon. A forgalmat rendőrök irányítják.

Átjött a sávjába

A Kékvillogó.hu tudósított arról, hogy egy ember a helyszínen meghalt, amikor frontálisan összeütközött két autó Csepelen hétfő este. Egy 32 éves tanulóvezető nő haladt Csepel felé Toyota Yarisszal, a Weiss Manfréd út külső sávjában. A Wein János út és a Kisduna sor között félúton járt, amikor vele szemben hirtelen egy Opel Astra tűnt fel, amely egyenesen átjött a sávjába. 

Durva ütközés

A fiatal nőnek reagálni sem volt ideje, a két autó frontálisan egymásnak rohant, az Opel feltolta a Toyotát a járdára, sőt, a H7-es HÉV pályája mellett lévő rézsűre is. Szerencsére a nő 60 kilométer per óránál nem ment gyorsabban (ezen az útszakaszon 70 km/h a megengedett sebesség), illetve a helyszínre siető édesapja elmondása szerint mindig használja a biztonsági övét, így annak ellenére, hogy a Yaris bal eleje szinte eltűnt, ő csak könnyebb sérülésekkel került kórházba.

Meghalt az Opel sofőrje

Az Opel Astra idősebb férfi sofőrje sajnos a helyszínen életét vesztette; a körülmények arra utalnak, hogy vezetés közben rosszul lett (meg nem erősített hírek szerint szívinfarktust kapott), ezért tért át autójával a szembejövő oldalra, azt pedig majd a későbbi vizsgálatok, illetve a boncolás fogja kideríteni, hogy az ütközés következtében vesztette-e életét, avagy akkor már halott volt-e. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotó: MTI/Donka Ferenc