Emberölés miatt nyomoznak Salgótarjánban, miután a rendőrök tudomására jutott, hogy egy elhunyt nőt találtak a Nógrád megyei Salgótarján közterületén. Az esettel kapcsolatban egy embert előállítottak.

Holttestet találtak

A hatóságok információi szerint a rendőrség segélyhívó vonalán 2021. január 12-én 7 óra 35 körül érkezett bejelentést, miszerint egy elhunyt nőt találtak a közterületen, Salgótarjánban.

Salgótarjában indult nyomozás

Felmerült az idegenkezűség gyanúja

Miután a rendőrök kiérkeztek a helyszínre és megtalálták a holttestet, megállapították, hogy lehet, idegenkezűség végzett az asszony életével. Ezért a nógrádi nyomozók nagy erőkkel, valamint szakemberek bevonásával kezdte vizsgálni az ügyet.

Nyomra jutottak

Köszönhetően a főkapitányság bűnügyi igazgatóságának és a szakértők bevonásának, a rendőrök forró nyomra jutottak, és a nyomozás során egy főt elő is állítottak.

Ez is érdekelhet

Karácsony előtt Karcagról tűnt el egy nő

Korábban a Kékvillogó is írt annak a karcagi nőnek az ügyéről, aki december 22-én tűnt el otthonról. Mint utólag kiderült, Kiss Marianna Éva nem tűnt el, hanem a volt férje megfojtotta őt, aki ezt követően a csomagtartójába helyezte a kétgyermekes édesanya holttestét, majd elutazott vele Felsőlajosra, ahol a lakhelyének közelében elásta.

Ítélet született a karcagi gyilkosság ügyében

 A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. január 11-én elrendelte a kétgyerekes anya gyilkosának, B. Attilának a letartóztatását. A 32 éves felsőlajosi férfi a vallomásában beismerte, hogy megfojtotta, majd elásta a volt élettársát, ugyanakkor az orvosszakértők még mindig vizsgálják a halál pontos okát.

Ez is érdekelhet

Január 11-én egy mályi asszony tűnt el

Amint arról korábban írtunk, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kapitányságon szintén eltűnt nő miatt indítottak keresést, azonban az eltűnés mögött gyilkosság állt. A rendőrök kiderítették, hogy az eltűnt, 52 éves mályi asszony Vattára utazott a volt élettársához, de a férfi végzett vele, majd egy illegális szemétlerakónál megszabadult a holttesttől. A nő gyilkosát letartóztatták.

Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke