Az utóbbi időben rengeteget foglalkoztatta a VV Fanni-ügy B. Attilát. Érdeklődve figyelte, hogy a holttest eltüntetése mennyire megnehezíti a nyomozók munkáját. Aztán a férfi agyában megfogant az ördögi terv. Megfojtotta, majd a Dunába dobta volt párját.

Megfojtotta volt élettársát

Kiss Marianna Évát de­cember 22-én a volt élettársa gyilkolta meg, a holttestet pedig a rendőrség közlése szerint a kocsija csomagtartójába tette, aztán a Dunába süllyesztette. A kétgyermekes anya utoljára viselt ruháit hétfőn találták meg egy lajosmizsei erdőben, a holttestét még most is nagy erőkkel keresik. B. Attila az első meghallgatásán nem tudott minden kérdésre megfelelő választ adni, később megtört, s elismerte az emberölést.

Az édesanya rosszat érzett

Marianna édesanyja a Kekvillogo.hu-nak azt mondta, hogy 24 éves lánya karácsony előtt 2 nappal tűnt el. Utoljára volt párjával találkozott, aki azt állította, hogy Marcsival kávézott, aki aztán felöltözött és elment otthonról. A kétgyermekes nő édesanyja sejtette, hogy lánya nem tűnhetett el csak úgy, azt érezte, hogy bűncselekmény áldozata lett.

Ki akart békülni párjával

„Azt tervezte, hogy csak ideglenesen jön haza kisfiával, december 22-én pedig azért ment vissza párjához, hogy kibéküljenek. Mindennél jobban szerette Mariannát, bármit megtett volna érte. Ugyan eltávolodtak egymástól, de meg akarta arról győzni, hogy folytassák” – mondta a Borsnak a gyilkossággal gyanúsított B. Attila édesanyja a Borsnak.

Megfojtotta Mariannát

A békülés nem úgy sikerült, ahogy a 32 éves férfi veszekedés közben puszta kézzel megfojtotta Mariannát. Végül délután 5 óra körül ért haza Felsőlajosról kisfiával a 130 kilométerre lévő Karcagról.

Facebookon osztotta meg a nő eltűnését

„Mindig nagyon ideges típus volt, így nem volt szokatlan tőle, hogy tördelte a kezét, miután hazatértek. Annyit mondott, hogy Marcsi nem akarja folytatni. Ki volt készülve idegileg, de azt hittem, csak a szakítás miatt. Teltek a napok, de szóba sem jött utána a lány. Az édesanyjával, Évával többször is beszélt, a Facebookon pedig még meg is osztotta azokat a bejegyzéseket, amelyekben Mariannát keresték, s az eltűnéséről írtak” – mondta a 62 éves asszony.

Betonoszlopnak csapódott

Attila, a rendőrségi kihallgatásra ment, amikor autójával egy betonoszlopnak csapódott. Édesanyja szerint nem direkt okozta a balesetet, kizárt, hogy öngyilkosságot akar volna elkövetni.

Agyrázkódást kapott

„Nem akarhatott végezni magával, a fiának megígérte, hogy hazajön hozzá. Mi azóta sem tudtunk vele beszélni, de annyit tudok, hogy agyrázkódást kapott, és egy nyakmerevítőt kell viselnie. Egyáltalán nem gondoltunk arra az elmúlt hetekben, hogy gyilkosság történhetett. Nem így neveltem a gyermekemet, hogy ilyen hülyeséget csináljon. Máig nem tudom elhinni, hogy ő tette” – fejtegette Attila édesanyja.

Másfél óráig voltak kettesben

„Egyszerre értünk a házhoz aznap teljesen véletlenül Attilával. A kisfiúval bementek a házba, én pedig elmentem vásárolni. Másfél óra múlva értem vissza, de addigra a nővérem már nem volt sehol. Attila annyit mondott, hogy elment valahová. Azóta már tudom, hogy az ágyneműtartóban feküdt a holtteste. Attila pedig nagyon zavartan viselkedett, remegett és csőlátása is volt, de azt gondoltam, hogy csak a szakítás viselte meg ennyire. Ha egy kicsivel hamarabb érek vissza, lehet, hogy velem is végez” – idézi fel december 22-i napot Marianna testvére mesélte.

A gyerekek végig a házban voltak

A gyerekek közben egy másik szobában tartózkodtak. A nagyobbik állítólag „dübögést” hallott, de másról nem tudott beszámolni. A férfi a család elmondása szerint egészen délután kettőig még ott tartózkodott, ez alatt mindent pontosan eltervezhetett. A hétéves Ruben annyit mondott, hogy a nevelőapja akkor azt közölte vele: „most két szív összetört”.

Foglalkoztatta VV Fanni gyilkossága

Attilát állítólag régóta foglalkoztatta VV Fanni-ügye, erről már Lázsok Éva, Marianna édesanyja beszélt. „Néhány hónappal ezelőtt láttuk a tévében az egyik VV Fanniról szóló riportot. Éppen akkor mutattak egy videót arról, hogy az ájult testet cipeli a kezében a vádlott”.

Kiss Marianna Éva ügyéről készült cikkeinket itt tudod elérni

Sokat kérdezett az ügyről

„Attila arról kérdezgetett, miképp lehet, hogy az egyértelműnek tűnő bizonyítékok ellenére még sincs olyan nagy előrelépés az ügyben. Az is szóba került, hogy a holttest nélkül a gyanúsított kitalálhat bármilyen hazugságot és jóval olcsóbban megúszhatja a felelősségre vonást. Szörnyű belegondolni, de lehet, hogy éppen abból az ügyből merített ihletet, amikor azt mondta, hogy Dunába dobta” – mondta Marianna húga Dorina.

Marianna holtteste nincs meg

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy Attila megfojtotta, majd az ágyneműtartóba rejtette a holttestet, utána autója csomagtartójába vitte el otthonról. Állítása szerint a halott Mariannát a Dunába dobta. A rendőrök nagy erőkkel keresik a holttestet, bár azt egyelőre nem közölték, hogy a Duna melyik szakaszán dobta be a nő holttestét.

Kiemelt kép: B. Attila őrizetbe vétele után a rendőrségen – Forrás: police.hu