Először nyilatkozott arról az ügyről Vidákovich Gábor alezredes és Lóth András őrnagy, amelyben végül 21 év fegyházra ítélték a feleségét előre megfontolt szándékkal megölő, majd feldaraboló férfit. Az öt bírói fórumot is megjárt eljárásban hosszú hónapokon keresztül gyűjtötték a bizonyítékokat a végül elítélt N. János ellen.

Először eltűnési ügy

Judit 2014. május 27-én tűnt el. A nő 20 óra 4 perckor távozott el abból az egészségügyi központból, amelynek földszintjén bérelt egy rendelőt. A rendőrség először eltűnési ügyben indított eljárást, majd három nappal később az előzmények ismeretében már a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya is bekapcsolódott az ügybe – olvasható a police.hu oldalon.

Gyerekeik is születtek

N. Jánosnak és Juditnak felhőtlenül indult a házassága. A nő 20 éves volt, amikor a férfi eljegyezte és összeházasodtak. Az esküvő után először egy lány, később öt évvel később fiuk született.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Féltékeny férj

2011-től azonban kezdett megromlani köztük a viszony. A férfi csak a munkájának élt, és féltékeny volt a feleségére, olyannyira, hogy kémkedett is utána. N. János egy napon Judit munkahelyénél leskelődött, és azt látta, hogy a gyógymasszőrként dolgozó nő két egymás melletti matracon fekszik egy férfival, akivel beszélgettek. A férfi azonnal arra gondolt, felesége megcsalja őt.

Három alibit is felsorolt

Később 10 éves fiuk szeme előtt kérte számon a nőt, miközben ütötte-verte őt. Judit végül elköltözött és beadta a válópert is, majd a rendőrségen is feljelentést tett. Később a szüleinek és több barátnőjének is elárulta, ha férjével maradt volna, akkor már nem élne. A két rendőr elmondta, hogy a nő eltűnése utáni hetekben a férj egymást követően három verziót is előadott az alibijéről. N. János azonban nem mondott semmit.

Gyanús sérülések

– Közben feltűnt nekünk, hogy friss sérülések voltak a férfin. A kis­ujja eltört, a lábán horzsolásokat láttunk. Az első perctől kezdve azt gondoltuk, hogy ezeket a sérüléseket akkor szerezhette, amikor végzett a feleségével – emlékezett vissza Lóth András.

Az elejétől kezdve a férfira gyanakodtak

A rendőrök az elejétől kezdve arra gyanakodtak, hogy a rendelőnél támadta meg a férfi Juditot. Ott feltehetőleg megfojtotta, a női pedig próbálta lefejteni a nyakáról az ujjait, és rugdosta őt, és N. János eközben szerezte sérüléseit.

Előkerült egy szemtanú

A nyomozás során a mosonmagyaróvári rendőrök rengeteget dolgoztak az ügyön. Ennek köszönhetően az egyik kollégánál jelentkezett egy férfi, aki látta N. Jánost, amint két nappal a nő eltűnését követően a darnózseli réten egy zsákból kiszór valamit.

Emberi maradványok

– Június 5-én Károlyi Zoltán alezredessel, az akkori bűnügyi osztályvezetővel mentünk ki többen a helyszínre. Ő vett észre egy barna foltot a füvön. Olyan volt, mintha a gépből kifolyt volna az olaj. Én először nem hittem, hogy emberi maradványokat találtunk. Aztán néztük, néztük, olyan volt, mintha égett töpörtyű lett volna a fűben. Ami nagyon megmaradt bennem, az, ahogy az egyik kis darabot a kezembe fogtam. Azonnal felismertem, hogy egy emberi bőrmaradványt tartok a kezemben. Judit ujjbegyének a bőrét – emlékszik ­Vidákovich Gábor alezredes.

Berendezett műhely

Később a DNS-vizsgálat igazolta, hogy a nő földi maradványait találtak meg a réten. A nyomozás során kiderült, hogy N. János hentes végzettségű és berendezett műhelye van az alagsorában, az udvaron pedig van egy füstölője.

Voltak bizonyítékok

– Bizonyítékunk volt arra, hogy N. János május 27-én már este 6-kor Mosonmagyaróváron volt. A munkahelyénél megvárta a feleségét. A mit sem sejtő nő a rendelőt 8 óra 4 perckor bezárta. Ekkorra N. János a gépkocsijával már behajtott az udvarra, Judit autójára tolatott. A járművek takarásában várta a nőt. Amikor Judit kilépett az udvarra, szembetalálta magát a férjével, aki ezt követően megölte őt – mondta az alezredes.

Emberölés gyanúja

A rendőrök azt is tudták, hogy a két ember telefonja a darnózseli házig ugyanakkor ugyanott volt. A tanúvallomások alapján pedig az állt össze, hogy a férfi hazaért. N. János megetette a fiát este kilenc körül, majd miután a gyerek elaludt, kezdte eltüntetni és feldolgozni a felesége holttestét. Kiderült, hogy később egy kisboltban sósavat is vett. Miután a szakértő kimondta, hogy Judit maradványait találták meg, már emberölés gyanúja miatt hallgatták ki N. Jánost.

Hosszas kihallgatás

– Beidéztük. Iszonyúan izzadt. A nadrágját, de a cipőjét is teljesen átizzadta. Sosem láttam még ilyet. Reggel 9-től este 6-ig hallgattuk ki, persze a szükségletei miatt adott szünetekkel. Végig szenvtelenül ült, hatalmas önuralommal reagált a kérdésekre. Mindent jegyzeteltünk a kihallgatáson, szépen sorra cáfoltuk a védekezéseit. Ő közben folyamatosan hárított, de aki az erről készült jegyzőkönyvet elolvassa, az látja, hogy mint a vízfolyás, úgy hazudott – magyarázta a kiemelt főnyomozó.

Eltervezte a férfi

A nyomozók számára végig nyilvánvaló volt, hogy a férfi eltervezte a felesége meggyilkolását. Próbált velük udvarias lenni a kihallgatás során, azonban végére elvesztette a fonalat.

Aprólékos volt N. János

 – Soha nem fogjuk N. Jánostól megtudni, hogy hogyan ölte meg, darabolta fel a feleségét. Szétszedtük teljesen a házát, de mindent aprólékosan kitakarított. Semmi arra utaló nyom nem volt az épületben, hogy ott történt volna a holttest feldarabolása. Mégis sikerült annyi bizonyítékot találni, hogy az ügyészség nem is gondolkodott a vádemelésen – emlékezett vissza Vidákovich Gábor.

Először felmentették

Összesen öt bírói tanács is tárgyalta az ügyet, kétszer a halálok hiánya miatt felmentő ítélet is született. Eközben a férfi szabadlábra is került, egészen a legutóbbi időkig. Az ötödikként ítélkező Kúria a bizonyítékok zárt láncolata alapján arra jutott, hogy megölték a nőt. A gyilkosságot pedig csakis N. János követhette el.

Támogatták a gyerekei

A férfit végül 21 év fegyházra ítéltek és elrendelték a letartóztatását. A ma már felnőttkorú gyerekei végig tárgyalások során végig kiálltak apjuk mellett.

Kiemelt kép: Földi maradványokat találtak a réten – Forrás: police.hu