Elgázoltak egy nőt két gyermekével kedd délelőtt Veresegyházon, a Fő úton; az egyik gyereket mentőhelikopter vitte kórházba – mondta meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Váraljai Anita Kamilla.

Kanyarodó autó gázolta el őket

Az anya, valamint kilenc- és kétéves gyermeke egy gyalogos-átkelőhelyen ment át, amikor egy kanyarodó személygépkocsi elgázolta őket. A kilencéves gyermek súlyos fejsérülést szenvedett, őt mentőhelikopter vitte kórházba, az anyát súlyos csípősérüléssel, a kétéves gyermeket pedig könnyű sérüléssel szállították el a mentők – tette hozzá. A sofőr ellen eljárás indul – mondta a sajtóreferens. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A kocsi kerekei alá került

Az ütközéstől az édesanya elesett a kislányával, a kisfiú pedig a kocsi kerekei alá került. A forgalom azonnal leállt, a közelben ácsorgók pedig egy emberként rohantak oda segíteni a földön fekvő édesanyához és gyerekeihez. A Bors szerint az anya és a kislánya könnyebben sérült, azonban a kisfiú súlyosan.

 

Nagyon sírt

A kisfiú a földön feküdt, az anyukája arrébb, nagyon sírt. Összeszorult a szívem az egésztől. Akkor már sokan voltak körülöttük, és kint voltak a mentők is. Úgy hallottuk, hogy azonnal odaszalad segíteni mindenki – mondta a lapnak egy helyi asszony. A kisfiú korát meghazudtoló bátorsággal várta a segítséget: eszméleténél volt, nem zokogott, válaszolt a kérdésekre is, miközben édesanyja sírva kérte az embereket, hogy hívjanak mentőt és segítsenek a kisfián.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Zöld jelzésen ment át a család

 A gázoló sofőr is sokkot kapott a baleset után: azonnal kipattant a kocsiból és odarohant a fiúhoz és a sérült nőhöz, próbált nekik segíteni. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan történt az eset, de a lap úgy tudja, hogy az anya és a gyermekek zöld jelzésen léptek rá a zebrára, ekkor gázolta el őket a kanyarodó furgonos.

Sokkos állapot

Néhány nappal ezelőtt, szintén a zebrán gázolt el egy autós egy fiatal lányt a 18. kerületben. A baleset a Tarkő utca és a Halomi utca sarkánál történt. A 18 éves diákhoz azonnal odarohantak a járókelők. Az autót egy idősebb asszony vezette, sokkos állapotban volt. Végül a mentők kórházba szállították az elütött lányt. 

Egy idősebb nő gázolt

“A járókelők a buszmegállóban kezdték el ápolni szegény lányt. Én éppen kint voltam, amikor hallottam a csattanást. A zebrán ütötte el egy Opel Astra, amit egy 60 év körüli asszony vezetett” – mondta egy szemtanú, majd így folytatta:

Kihallgatták a rendőrök

Az idősebb nő, aki az autót vezette, először nem is akart segítséget hívni a diáklányhoz. Még a saját rokonait se akarta értesíteni, mondván, azok dolgoznak. Őt a rendőrök kihallgatták, vizsgálják a baleset körülményeit. 

Megszólalt a 18 éves elgázolt lány

“Kedves mindenki! Én vagyok az a 18 éves lány aki látható a képen. Először is szeretném megköszönni mindenkinek aki tegnap segített nekem, mentőt hívott, bekötötte a fejem, hozott vizet, és mentálisan támogatott!!! Tényleg elmondhatatlanul hálás vagyok! Szerencsére egész „könnyedén” megúsztam a dolgot….. néhány horzsoláson és egy kisebb fejsérülésen kívűl nincs semmi komolyabb, illetve ma már haza is mehetek a korházból!” – írta az egyik 18. kerületi lakossági csoportban az elgázolt lány. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Veresegyház – A kép illusztráció, Adobe IA generatív mesterséges intelligencia felhasználásával készült