Amint arról korábban beszámoltunk, tragédia történt szombat délután Bükkábrány közelében. A 3-as főúton frontálisan ütközött két autó, a balesetnek öt halálos áldozata van, köztük három gyermek. A helyszíni adatok szerint egy beláthatatlan kanyarban végrehajtott, szabálytalan előzés vezetett a tömegszerencsétlenséghez. Sajthírek szerint a vétkes jármű 130 km/órás sebességgel ütközött egy kanyarban.
Három gyerek halt meg
A tragédia két járművet érintett, az ütközés ereje pedig akkora volt, hogy a vétkes autóban ülő fiatal párnak esélye sem maradt a túlélésre: egy 19 éves fiú és a mellette ülő lány a helyszínen életét vesztette. A másik, vétlen autóban két nő utazott a gyermekeikkel. A karambol következtében a kocsiban tartózkodó három gyermek meghalt, míg a két nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Végignézte a tragédiát
A vétlen autóban utazó egyik gyermek édesapja a család mögött haladt egy másik gépkocsival. A férfi a saját szeme láttára vesztette el gyerekét. a történtek miatt mély sokkot kapott, a helyszínen lévők próbálták tartani benne a lelket. Az autóban utazott barátnője, őt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Meghalt a szerelmes pár
A balesetet okozó autót a 19 éves Gergő vezette, aki a Gyöngyösi AK csapatának utánpótlás-játékosaként futballozott. Mellette ült Kamilla, a pusztamonostori polgármester lánya, aki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatója volt. A fiatal lány épp a napokban, június 15-én végzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, ahol a „Lakodalom” című vizsgaelőadásban menyasszonyt alakította. A felfoghatatlan veszteség hírére a közösségi oldalakat elárasztotta a gyász és a megemlékezés. A szülők szívszorító bejegyzésekben búcsúznak gyermekeiktől. Kozma Zsolt, a Gyöngyösi AK elnöke – aki saját fiát vesztette el a balesetben – megrázó sorokkal tudatta a tragédiát: „Nincsenek szavak. A mi fiunk már a mennyországba költözött a szerelmével. Drága gyermekem, a Mennyországban légy nagyon boldog Kincsem.”
Búcsúzik az egyetem
A fiatal egyetemi hallgatótól az intézménye is megrendülten búcsúzik. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Hallgatói Önkormányzata egy megható közösségi média-posztban búcsúzik a fiatal lánytól. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy karunk hallgatója, Kardos Kamilla elhunyt. Elvesztése mindannyiunk számára felfoghatatlan és szomorú veszteség. Gondolatban a családdal, a barátokkal és mindazokkal vagyunk, akik ismerték és szerették őt. A gyászoló hozzátartozóknak ezúton fejezzük ki részvétünket. Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük” – áll a közleményben. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: katasztrófavédelem

