Ahogyan arról beszámoltunk, baleset miatt félbeszakadt a Rómeó és Júlia előadás péntek este Budapesten, a Nemzeti Színházban. Azóta kiderült, hogy a kórházba került művészek olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy több hónapig tart majd a felépülésük. Lapinformációk szerint a színházban többször felhívták Vidnyánszky Attila vezérigazgató figyelmét arra, hogy a díszlet életveszélyes.

Megszólalt Vidnyánszky

Vidnyánszky Attila, a Magyar Nemzeti Színház főigazgatója szombat délelőtt közleményben erősítette meg, hogy valóban baleset történt a péntek esti előadáson. „Ezúton tájékoztatjuk nézőinket és a sajtó munkatársait, hogy a pénteki Rómeó és Júlia című előadásunk Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete miatt a második felvonás alatt félbeszakadt. A rövid időn belül kiérkezett mentősök a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vizsgálat indult

„A körülményekhez képest jól vannak. Kérjük a sajtó munkatársait, hogy nyugalmuk érdekében kérdéseikkel egyelőre ne keressék őket. A baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van. A két kiváló színművészünknek, kollégánknak mielőbbi gyógyulást kívánunk és várjuk vissza őket a színházba. A repertoárban elkerülhetetlenül bekövetkező változásokról folyamatosan tájékoztatjuk kedves nézőinket” – írta közleményében a színházigazgató.

 

Több hónapig tarthat a felépülés

Meg nem erősített információk szerint olyan súlyos baleset történt péntek este a Nemzeti Színházban, hogy a megsérült színészeknek több hónapos gyógyulásra és rehabilitációra lesz szükségük ahhoz, hogy újra színpadra tudjanak állni. Az éjjel megműtötték őket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Több métert zuhanhattak

Az Index úgy tudja, hogy a baleset a színfalak mögött történt, valószínűleg a színpad és kulisszák határán. A két színész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több métert hátrafelé. A baleset körülményeihez hozzátartozik, hogy Horváth Lajos Ottó az elmúlt napokban több darabba is beugrott, ezért elképzelhető, hogy túl volt terhelve.

Többször jelezték Vidnyánszkynak

A két éve bemutatott előadást egyébként viszonylag ritkán játsszák, és a lap szerint a színházban többször felhívták Vidnyánszky Attila vezérigazgató figyelmét arra, hogy a díszlet életveszélyes.

KI a felelős?

A Nemzeti Színház szervezeti és működési szabályzata szerint a vezérigazgató „felelősségi körében gondoskodik a művészeti munka tárgyi, személyi és szervezeti feltételeiről”, és felelősséggel tartozik az egyes munkaterületek felügyeletéért. A Nemzeti Színház azt is közölte, hogy a baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van. A vizsgálatnak ki kell terjednie a felelősség kérdésére, hiszen ilyen súlyos baleset még nem történt a magyar színházi világban, emberélet került veszélybe.

Mit mond majd a színészegyesület?

A fenntartónak, Csák János kulturális és innovációs miniszternek is hivatalból vizsgálatot kell indítania. Kérdés az is, hogy a színészeknek volt-e baleset-biztosításuk, amely a munkahelyi balesetekre is kiterjed, illetve, hogy a Hegedűs D. Géza vezette MASZK Országos Színészegyesület, amely kamarai feladatokat is ellát, meg fog-e szólalni a színészek biztonságos munkavégzésének érdekében.

Elmaradnak a hétvégi előadások

A baleset miatt a november 11., szombatra meghirdetett Körhinta című előadás és a vasárnapi Woyzeck című produkció is elmarad. Vidnyánszky Attila vezérigazgató a napokban rendkívüli társulati ülést tart a sokkos állapotban lévő társulatnak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Horváth Lajos Ottó Capulet szerepében. Fotó: Nemzeti Színház