Egy pálinkafőzde takarítása közben halt meg két ember Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az egyik áldozat édesanyja találta meg a holttesteket.

Takarítás közben haltak meg

Pálinkafőzde takarítása közben halt meg egy férfi és egy nő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmihálydiban. Együtt takarítottak egy tartályt a család pálinkafőző telephelyén, de a férfi anyjának gyanús lett, hogy több órája nem fejezték be munkát. Végül az asszony találta meg a fia és segítője holttestét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Három gyerek maradt félárván

A TV2 szerint a haláluk oka az volt, hogy vélhetően metángázt lélegeztek be. A meghalt nő Nyírmihályditól csaknem 8 kilométerre lévő Szakolyon lakott, súlyos tüdőbeteg a férje, csak oxigénpalack segítségével tud lélegezni, továbbá három gyermekük maradt félárván. A nő volt a családfenntartó, most nagyon nehéz helyzetbe került a család.

 

„Bármit megtett a családért”

„Bármit megtett a családért, bármikor ment, ment állandóan. Férjét, a gyerekét eltartotta” – tette hozzá az elhunyt nő ismerőse a Tények riportjában.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Arcába robbant a pálinkafőző

A Kékvillogó.hu írt arról korábban, hogy életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy 70 év körüli férfit a Heves vármegyei Bükkszenterzsébeten, miután az arcába robbant egy pálinkafőző. Az alkoholos ital otthoni főzése rendkívül veszélyes, erre már korábban is figyelmeztetett a Pálinka Nemzeti Tanács. 

Súlyosan megégett

Az idős férfi a szomszédjánál felügyelte a berendezést, amikor az váratlanul felrobbant. A férfi a nyakán és a mellkasán égett össze. Mentőhelikopterrel szállították kórházba. 

 „Laci megégett”

„Jöttünk erre, itt állt a helikopter, aztán mondták, a Laci megégett” – nyilatkozta az egyik szomszéd. Két mentőegység és egy mentőhelikopter is a helyszínre indult. Az OMSZ tájékoztatása szerint a férfi testének 30 százaléka másod- és harmadfokban égett meg, s azonnal kórházba szállították.

Felrobbant a pálinkafőző

Tavaly májusban egy engedéllyel működtetett pálinkafőző készülék robbant fel egy kiskőrösi házban. Az épületben egy 50 éves férfi és a fia tartózkodott a detonáció idején. Az apa súlyos égési sérüléseket szenvedett, őt válságos állapotban, míg fiát súlyos sérülésekkel szállították mentőhelikopterrel kórházba, egyiküket Pécsre, másikukat Budapestre.

Baleset Tótkomlóson

2022 januárjában Tótkomlóson szintén baleset történt pálinkafőzés közben, miután működés közben felrobbant a berendezés. A baleset következtében egy ember súlyosan megsérült, őt a mentőszolgálat kórházba szállította. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: pálinkafőzde. Fotó: Katasztrófavédelem