Ahogyan arról a Kékvillogó is beszámolt Szilágyi Liliána, a 25 éves úszónő D. Tóth Kriszta, Elviszlek magammal című műsorának, évadzáró epizódjában beszélt arról, hogy az apja, Szilágyi Zoltán, már egészen kisgyermek korától kezdve bántalmazta, mind testi, mind lelki, mind pedig szexuális értelemben. Az interjút követően Szilágyi Liliánáról számos cikk született, természetesen azonnal megindultak a találgatások, hogy az úszónő által megfogalmazott vádak igazak-e, nem sokkal később pedig az apja nyílt levélben reagált is a lánya által elmondottakra. Most pedig Szilágyi Liliána húga, Gerda szintén egy nyílt levélben fogalmazta meg a gondolatait.

Tramuák

A több mint egyórás epizód döbbenetes, sokkoló részleteket tartalmaz, Liliána pedig ezt követően a közösségi oldalain is egy hosszabb hangvételű posztban beszélt az őt átélt traumákról. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

25 évig hallgatott

„25 év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges” – írta a közösségi oldalain közzétett posztban, ami aztán elképesztő lavinát indított el, Liliána történetét alig 24 óra leforgása alatt ismerte meg az egész ország. Az úszónő nagyon kemény állításokat fogalmaz meg az apjáva szemben, egyebek között azt írja: „Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan. Gyermekkoromtól kezdve. Folyamatosan és kiszámíthatatlanul, ha épp olyan kedve volt, élvezve a hatalmának a gyakorlását felettem. Legyen szó testi fenyítésről, megfélemlítésről, szeretet és figyelem megvonásról, avagy szexuális visszaélésről. Az apám akinek hosszú éveken keresztül bármit megtettem volna, hogy elfogadjon, hogy szeressen, míg nem rájöttem, egy tökéletes illúzióban élek” 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kapcsolódó:

Állítja, az édesanyját is bántalmazta az apja

Majd arról írt, hogy egy olyan burokban élt, amire azt hitte, hogy természetes, ahol elfogadott, hogy az anyját a szeme láttára félájultra veri az apja, hogy esetleg nem tetszett neki az, amit mondott vagy tett.

Állítja, terhes édesanyját is verte

„Ahogyan megtette, mikor terhes volt még velem anyukám. Ahol, hogyha nem teljesítettem az elvárt eredményt, akkor a semmibevétel és a különféle büntetések a velejárói az életemnek. Ahol nem lehetett önálló szavam, gondolatom, véleményem vagy célom” – állítja az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő.

A külvilág mást látott

Szilágyi Liliána azt állítja, hogy a külvilág csak „egy szerető családot, sikerekkel és világraszóló eredményekkel megtetézve. Azt látta mindenki, amit otthon belénk vert a családfőnk. Mi védtük őt és a tetteit minden erőnkkel, mert ha nem tettük volna, akkor elmondhatatlan dolgokat vetített elénk következményként. Megtehette, mert leépítette szépen lassan a saját személyiségünket, elvéve tőlünk a tudatunkat és az érzelmeinket…”

Kapcsolódó:

Megszólalt az apja

Az interjúban majd a közösségi oldalakon megfogalmazott nagyon súlyos vádakra most reagált az úszónő apja, Szilágyi Zoltán, aki levelét az Origonak jutatta el, s amit most alább változtatás nélkül közlünk:

Itt a teljes levél:

„Kedves Liliána! Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom-szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem Téged, sem édesanyádat, sem húgodat…ugyanakkor az ügyben a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog. Aki valóban ismer engem és Téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok. Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért. Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, Te meg tudsz majd bocsátani magadnak. Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.”

dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is reagált

Miután a sokkoló vádak napvilágot láttak megszólalt dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is, aki amellette, hogy azt mondta „Meg kell védeni Lilut az édesapjától” beszélt Liliána húgáról, Gerdáról is. Wladár a nyilatkozában azt mondta Gerdát az apja hozza év viszi a versenyekre, és hogy hermetikusan elszigeltetté vált versenyzőtársaitól.

Megszólalt Gerda

Ezekután most megszólalt Szilágyi Liliána húga, Gerda is, aki szintén az Origonak jutatta el nyílt levelét, melyet alább változatás nélkül közlünk:

Felháborítónak tartja

„2222021. december 30. napján megjelent nyilatkozatára ezúton kívánom jelezni, hogy élek, jól érzem magamat és nagyszerű eredmények birtokában zártuk az évet, mind az egyesület, a Stamina TK, mind én magam is. 2021. november 11 és 14 között az Országos Felnőtt Bajnokságot és az egész évet 2 darab aranyéremmel fejeztem be, egyéni csúcsaimat megdöntve. Felháborítónak találom, hogy a Magyar Úszószövetség Elnöke ezekről nem tud vagy esetleg nem akar tudni. Ahogy nyilatkozatában is kifejezte: nem tudja, hogy hol vagyok hónapok óta. Továbbá jelezni kívánom, hogy Elnök Úr soha, semmilyen okból nem keresett engem, nem is tudja, hogy ki vagyok, gondolom ezt amiatt, is, hogy az uszodában többször elment mellettem köszönés nélkül. Ezért nem is értem, hogy hogyan mer a családi életembe beleavatkozni, anélkül, hogy ismerne engem, és a környezetet, amiben nevelkedem és aminek eredményeként hozom a jobbnál jobb eredményeket. Ezeken túl felháborítónak találom azt is, hogy mint vezető, az Úszószövetség első embereként folyamatosan lejárató taktikát folytat s rossz fényben tünteti fel mind édesapám személyét, mind az én személyemet. Ellentétben, amit Ő s Szilágyi Liliána állít, édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 – azaz születésem – óta ennek a családnak tagja voltam s ott éltem velük – tehát a jelzett időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna tudomással bírnék róluk. Édesapám soha nem akarta, hogy úszók legyünk. Mindig azt tartotta szem előtt, hogy a mi álmaink és céljaink megvalósuljanak.”

Állítja, az apja sosem akarta, hogy úszók legyenek

„Többek között, soha nem kívánta, hogy mérlegre álljunk, súlyunkat mérjük, illetve, hogy korlátozva együnk. Az Ő mondása: egyetek rendesen, mert energiára szükségetek van a napi feladatok elvégzéséhez. Kérem a T. Szövetséget, hogy kis egyesületünket támogassák mivel a csapat jókedvűen, vidáman teljesít, mind a medencében mind a privát életben. Egyesületünk 10 tagja felső oktatási intézménybe jár, ami szerintem a magyar úszósporton belül csodaszámba megy. Ugyancsak ezúton is kérem T. Wladár Sándor urat, hogy rám való tekintettel (16 éves korom óta többszörös felnőtt magyar bajnok vagyok) hagyjon minket nyugodtan felkészülni a versenyeinkre, ne próbálja szétszedni a csapatunkat, melynek igencsak fontos része édesapám is.”

Állítja, Liliána hazudik

„A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt ő is nagyon jól tudja. Amikor ő kiválóan teljesített, minden nap arról álmodtam, hogy szeretném, ha én is ugyanilyen osztatlan figyelmet kaphatnék. 6 éve, hogy édesapámmal vagyok, mely az én döntésem volt, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam. Ha megengedik egy pár példát fel is sorolnék. Kiváló eredménnyel érettségiztem, álmaim egyetemére sikerült bejutnom, sportban pedig országos csúcstartó, valamint háromszoros felnőtt magyar bajnok vagyok. Junior VB-n hatodik, míg ifi EB-n ötödik helyezest értem el, egyébként meg kiegyensúlyozott vagyok (amennyire egy tizennyolc éves ember lehet). Mindezt úgy, hogy hosszú évek óta Édesapám egyedül nevel engem ereje felett teljesítve, részemre minden anyagi és nem anyagi támogatást megadva. A fenti eredményeket ezúton is jelezném a MÚSZ Elnökének, aki, mint említettem, nem is tudja, hogy úszó vagyok, ami a nyilatkozataiból is kiderült számomra. Felvetül bennem a kérdés, hogyha az Elnök Úr nem ismeri a sportolói eredményeimet, akkor a családi életemmel kapcsolatos információk honnan kerülhettek a birtokába? Talán olyan források útján, akik hosszú évek óta nem képezik a családunk részét, és nem vesznek részt az életemben?”

Kifejezetten Wladárhoz szól

„Wladár Úr tudottan nem tagja a családomnak, ezért kérem tartózkodjon a családom minősítésétől, mert egyébként megfelelő jogi úton fogok lépéseket tenni – hiszen már én is jogásznak tanulok. Felháborítónak tartom a MÚSZ Elnökének ilyen mértékű beavatkozását a családi életembe. Folyamatosan lejáratja mind az édesapám, mind az én személyemet. Kérdésként felmerül bennem az is, hogy Wladár Sándor, aki becsmérlő nyilatkozatot tett egy volt úszónőről, amely nyilvánosságra is került, hogyan mer minősíteni ezekután bárkit is, hova tovább egy köztiszteletben álló embert, aki ebben az esetben nem más, mint az édesapám.”

Lejárató kampányról beszél

„Édesapám lejárató-kampányát, karakter gyilkosságát is felháborítónak tartom, mert Ő nem tett mást a magánéletben és az úszó sporton belül is, mint adott (sokakkal ellentétben, akik csak elvesznek). Édesapám személyiségét becsmérlő nyilatkozatok és személye ellene irányuló cselekmények, az én személyemet és a jövőképemet is sokban rongáljak. Wladár Sándor Úr tegnapi nyilatkozata, melyben az édesapám ellen folyamatban volt eljárást említi félremagyarázó, fél információkat tartalmaz, és nem a teljes valóságot tükrözi, ahogy egyébként az egész szerda óta fennálló eseménysor sem. Tehát a T. Elnök Úrnak ekképpen is felhívnám a figyelmét az adatkezelési és személyiség jogi szabályok betartására. Félek, hogy az úszószövetség ezek után ellenem is bosszúhadjáratot fog indítani, de úgy éreztem, hogy a nyugalmam érdekében meg kellett szólalnom.”

Erre kéri Wladárt

„Szeretném, ha Elnök Úr ténylegesen a magyar úszósport érdekeit képviselné, hiszen az úszás nem az Elnök Úr személyéből áll, hanem az egyesületek, csapatok és segítőik kemény munkájából. Megköszönném, hogyha ezt a nyilatkozatot mindenki komolyan venné, illetve nem próbálnának bele magyarázni dolgokat, melyek nem igazak. Azért merem mind ezeket leírni, mert ahogy korábban is említettem, egyik legnagyobb büszkeségem, hogy én magam is jogásznak készülök. Záró akkordnak meg annyit, hogy el a kezekkel édesapámtól és a Stamina TK-tól, nem Statika, illetve Staminé TK, ahogy eddig a T. Elnök Úr nevezte egyesületünket, nem egy alkalommal.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szilágyi Liliána – Forrás: MTI