Amint arról a Kékvillogó is beszámolt Szilágyi Liliána, a 25 éves úszónő tegnap D. Tóth Kriszta, Elviszlek magammal című műsorának, évadzáró epizódjában beszélt arról, hogy az apja, Szilágyi Zoltán, már egészen kisgyermek korától kezdve bántalmazta, mind testi, mind lelki, mind pedig szexuális értelemben.
Tramuák
A több mint egyórás epizód döbbenetes, sokkoló részleteket tartalmaz, Liliána pedig ezt követően a közösségi oldalain is egy hosszabb hangvételű posztban beszélt az őt átélt traumákról. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A teljes interjú itt nézhető vissza:
25 évig hallgatott
„25 év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges” – írta a közösségi oldalain közzétett posztban, ami aztán elképesztő lavinát indított el, Liliána történetét alig 24 óra leforgása alatt ismerte meg az egész ország. Az úszónő nagyon kemény állításokat fogalmaz meg az apjáva szemben, egyebek között azt írja: „Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan. Gyermekkoromtól kezdve. Folyamatosan és kiszámíthatatlanul, ha épp olyan kedve volt, élvezve a hatalmának a gyakorlását felettem. Legyen szó testi fenyítésről, megfélemlítésről, szeretet és figyelem megvonásról, avagy szexuális visszaélésről. Az apám akinek hosszú éveken keresztül bármit megtettem volna, hogy elfogadjon, hogy szeressen, míg nem rájöttem, egy tökéletes illúzióban élek”
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kapcsolódó:
Állítja, az édesanyját is bántalmazta az apja
Majd arról írt, hogy egy olyan burokban élt, amire azt hitte, hogy természetes, ahol elfogadott, hogy az anyját a szeme láttára félájultra veri az apja, hogy esetleg nem tetszett neki az, amit mondott vagy tett.
Állítja, terhes édesanyját is verte
„Ahogyan megtette, mikor terhes volt még velem anyukám. Ahol, hogyha nem teljesítettem az elvárt eredményt, akkor a semmibevétel és a különféle büntetések a velejárói az életemnek. Ahol nem lehetett önálló szavam, gondolatom, véleményem vagy célom” – állítja az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő.
A külvilág mást látott
Szilágyi Liliána azt állítja, hogy a külvilág csak „egy szerető családot, sikerekkel és világraszóló eredményekkel megtetézve. Azt látta mindenki, amit otthon belénk vert a családfőnk. Mi védtük őt és a tetteit minden erőnkkel, mert ha nem tettük volna, akkor elmondhatatlan dolgokat vetített elénk következményként. Megtehette, mert leépítette szépen lassan a saját személyiségünket, elvéve tőlünk a tudatunkat és az érzelmeinket…”
Most megszólalt az apja
Az interjúban majd a közösségi oldalakon megfogalmazott nagyon súlyos vádakra most reagált az úszónő apja, Szilágyi Zoltán, aki levelét az Origonak jutatta el, s amit most alább változtatás nélkül közlünk:
Itt a teljes levél:
„Kedves Liliána! Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom-szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem Téged, sem édesanyádat, sem húgodat…ugyanakkor az ügyben a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog. Aki valóban ismer engem és Téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok. Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért. Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, Te meg tudsz majd bocsátani magadnak. Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.”
dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is reagált
A 24. hu azt írja Wladár Sándor az elhangzott vádak alapján haladéktalanul elrendelte, hogy a MÚSZ fegyelmi bizottsága és gyermekvédelmi bizottsága indítson vizsgálatot az ügyben. A két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni, hogy a jelenleg a Stamina SK-t irányító dr. Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a MÚSZ etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát, írja a portál, ami Wladár szavait is idézte: „Ahogy megválasztásom óta többször is leszögeztem: bántalmazásnak nincs helye az uszodában.”
Alapos kivizsgálás
„Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése: nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz.” – mondta a testület elnöke, aki az ATV-nek is nyilatkozott, s ahol elmondta: „Lilut meg kell védeni az édesapjától”
Nem foglalkozik gyerekekkel
Wladás Sándor az ATV-nek arról is beszélt, hogy Szilágyi Zoltán nem foglalkozik gyerekekkel a – ezt már az ATV-nek hangsúlyozta Wladár Sándor, aki cáfolta, hogy Szilágyi Zoltán gyerekekkel foglalkozna a Stamina Testgyakorlók Köre keretein belül, azonban ha ez mégis így lenne, megígéri, hogy azonnali hatállyal eltiltják az edzősködéstől.
Már volt idén fegyelmi ügye
Dr. Szilágyi Zoltánnak az idei évben már volt egy fegyelmi ügye, amikor az FB jogerősen írásbeli megrovásban részesítette, azt követően, hogy egy verseny során minősíthetetlen hangnemben támadt rá a versenybíróság vezetőjére, azért mert korábban a kisebbik lányát, Gerdát szabálytalanság miatt kizárták az egyik hátúszó számban. Az ATV-nek Wladár azt is elmondta, Gerdát az apja hozza év viszi a versenyekre, és hogy hermetikusan elszigeltetté vált versenyzőtársaitól.
Családi kapcsolatok
Szilágyi Liliána Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó és Bara Margit színművésznő unokája. Szilágyi Zoltán olimpikon úszó és Gyarmati Eszter tornász, úszó elsőszülött lánya. Testvére Szilágyi Gerda magyar bajnok úszó. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Szilágyi Liliána – Forrás: DTK, Elviszlek magammal, YouTube