Egy 15 éves diákot nevezett meg a szeretőjeként az óbudai Krúdy Gyula Általános Iskola pedagógiai asszisztense. A 39 éves férfit azóta kirúgták.

Gondok a mássága miatt

Többször is akadtak már munkahelyi gondjai mássága miatt egy budapesti, 3. kerületi általános iskolában egy ott dolgozó pedagógiai asszisztensnek. A szakszervezet jogsegélyszolgálata eddig kiállt mellette, emiatt senkit nem érhet negatív megkülönböztetés. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Büszke a szeretőjére

Most azonban kiderült: a meleg férfi több videóbejegyzésben szinte büszkélkedik a közösségi oldalakon, hogy egy 15 éves fiúval folytat szexuális viszonyt. Ez még akkor is aggályos, ha a férfi szeretője egy másik iskola diákja, a szülők szerint egy ilyen alkalmazottnak nincs helye az iskolában.

 

Aggódnak a szülők

Aggódnak az óbudai Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjainak szülei. Még a lányos apáknak sem tetszik, hogy egy olyan férfi dolgozik a tanintézményben, aki a közösségi oldalakra feltett videókban szinte büszkén elemezte, hogy 39 évesen egy 15 éves fiú a szeretője. Még azt is kijelentette: ő nem pedofil, mert a diák már elmúlt 14 éves és saját beleegyezésével létesítettek kapcsolatot.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A gyerekek is látták a videót

„A gyerekek is látták ezt a videót, mi is így szereztünk erről tudomást, döbbenet. Volt, aki a rendőrséget is felkereste az ügyben, akik azonban tehetetlenek, mert nincs elvileg bizonyíték jogsértésre” – mondta egy szülő.

Érthetetlen ez a helyzet

„Nem a mássággal van bajunk, hanem hogy ez így került be az iskolába: ez a férfi még büszke is arra, hogy egy diákkal van együtt. Érthetetlen, hogy ez megengedett, hogy nem történik valamiféle szűrés, mielőtt felvesznek valakit. Kétlem, hogy egy tinidiszkóban ismerte meg a partnereként kezelt diákot, ha nem is ebben az iskolában, akkor egy másikban, ahol korábban tanított, de nem is ez a lényeg: Nem lehet tanár az sehol, aki egy diákkal „jár”” – tette hozzá.

Konfliktusba került

B. Zsolt a közösségi oldalakon többször is jelezte, mássága miatt már konfliktusba került az iskola vezetésével, ám az egyik szakszervezet nyomására visszakerült a Krúdyba.

Jogsegélyt kért a PDSZ-től

„Többször is úgy hivatkozott rám B. Zsolt, mint aki segített neki az ügyeiben, valójában csak jogsegélyt kért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől, munkaügyi vitában – mondta a Blikknek Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője. – Arról nem tudtunk, hogy egy 15 éves diákkal van kapcsolatban, ez döbbenet a számunkra is, akkor is, ha az a diák nem abba az iskolába jár, ahol B. Zsolt tanít.”

Túl a korhatáron

Horváth László budapesti büntetőjogász szerint Magyarországon a beleegyezési korhatár a 14. életév. Ennek értelmében, aki betöltötte ezt az életkort, az jogot formál a szabad szexuális életre.

Jogilag még fiatalkorú

A törvény nem tesz különbséget azonos neműek vagy különböző neműek közötti szexuális kapcsolatok között. Ám a 18. életévét be nem töltött személy jogilag még fiatalkorú, így a Büntető törvénykönyv több olyan minősített esetre tér ki, amikor egy ilyen kapcsolatban a felnőtt személy a fiatalkorú sérelmére bűncselekményt követ el. Tipikus példa erre, a hatalmi vagy egyéb befolyási viszony, vagyis, ha edző, nevelőszülő, tanár-diák vagy munkáltató-beosztott viszony áll a háttérben.

Erre is van meghatározás

Az ominózus videóban a férfi szerint létezik egy fogalom erre: efebofília. Az efebofil tartósan és erősen vonzódik a 15–19 évesekhez, ő maga azonban jóval idősebb ezeknél. Ez nem sért jogszabályt, ha nem tanárként kerül ilyen kapcsolatba két ember. B. Zsolt a Blikknek elmondta, valóban van egy 15 éves ismerőse, de nekünk már azt állította, csak viccelt azzal, hogy szexuális kapcsolatban állnak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció