A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 14 éves és egy 17 éves fiatalkorú ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás bűntette és jármű önkényes elvétele bűntette miatt. A fiúk egy halastó tisztítási munkálataiban vettek részt a 77 éves gátőrrel együtt, akinek autóját engedély nélkül használták. Amikor a sértett felelősségre vonta őket, ököllel és fadarabokkal olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen életét vesztette.

Füvet nyírtak a fiatalok

A vádirat szerint a vádlottak 2021. szeptember hónap közepén egy borsodi kistelepülésen lévő halastó tisztítási munkálataiban segédkeztek a 77 éves gátőrrel együtt. A férfi a gépjárművével szállította a fadarabokat, a vádlottak azonban az autót a sértett engedélye nélkül elvitték, és egy kukoricatáblában elakadtak vele. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A férfi ki akarta hívni a rendőrséget

Amikor a gátőr ezért felelősségre vonta őket, és közölte velük, hogy értesíteni fogja a rendőrséget, az egyik fiatal hátba rúgta, amitől a földre esett, míg a másik fiú ököllel fejen ütötte. A gátőr a földről felvett egy fadarabot, és az őt megütő vádlottat fejen ütötte, erre az elkövetők fadarabokat vettek magukhoz, és azzal testszerte ütlegelték a sértettet, miközben egyikük kijelentette, hogy meg kell ölni.

 

Megpróbált elmenekülni a megvert férfi

Amikor abbahagyták a bántalmazást, a sértett felállt a földről és vérző fejjel menekülni próbált előlük, egy arra közlekedő személygépkocsit megállított, és a vezetőtől azt kérte, hogy vigye el. A fiatalok azonban odamentek az autóhoz, azt mondták a sofőrnek, hogy a sértett erősen ittas állapotú, nyugodtan menjen el, majd ők segítenek neki. Ezután viszont tovább ütlegelték áldozatukat. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Addig verték, míg mozgott

„Elmondásuk szerint a férfi a gáton szedett gallyakat, Márió pedig megkérdezte, segíthet-e neki. Eközben a kicsi beült az autójába és elindult vele, de elakadt. Amikor a tulaj odaszaladt, a nevelt fiunk hátba rúgta, amitől elesett. A férfi felállt, majd rátámadt a gyerekekre, mire Ádám egy bottal úgy fejbe verte, hogy leszakadt a szemöldöke. Aztán – sajnos – a földön addig ütötte tovább, amíg mozgott” – mondta korábban az egyik fiú édesanyja.

Az erdőbe dugták el a holttestet

A sértett a bántalmazások következtében a helyszínen meghalt. Az egyik vádlott a nadrág zsebéből elvette az autó indítókulcsát. Amikor a fiatalkorúak meglátták, hogy rendőr és mentőautók közelednek a helyszínhez, visszamentek a holttesthez, és azt az erdőbe behúzva, faágakkal, levelekkel betakarva elrejtették.  

Megszólalt az elkövető édesapja

„Amióta elmondták, hogy a fiunk mibe keveredett, egy falat étel sem ment le a torkunkon, teljesen összeomlottunk. Még azt sem tudtuk feldolgozni, hogy a lányunkat meggyilkolták, most pedig a fiunk is egy emberölésbe keveredett. A fájdalmunk már sosem múlik el. Két gyerekünket is elvesztettük” –mondta korábban a Blikknek Mata Ferenc, az egyik elkövető édesapja.

Házhoz mentek a rendőrök

„Délután értesültem a történtekről, amikor a gyerekek felhívtak telefonon. A fiam azt mondta, siessek, mert „jönnek értünk a rendőrök, ránk akarnak fogni egy gyilkosságot.” Amikor hazaértem, a kisebbik sírva fakadt és azt mondta: „Baj van, megöltem egy embert.” Aztán már jöttek is értük”.

Bocsánatot kérnek

Az asszony azt mondja, a gyerekek nevében is bocsánatot kér, szinte biztos abban, hogy már ők is megbánták tettüket.

Az idős bácsit gyászoló özvegy összeomlott

„Az én férjem nagyon erős ember volt, elképzelni sem tudom, hogy hogyan bánhatott el így vele egy 14 és egy 16 éves gyerek. Tönkretették a családunkat azok a suhancok! A mindene volt az a négy órás állás, ezért dolgozott még nyugdíjas korára is a tónál. Állítólag valamennyi pénzt követelhettek tőle a munkájukért, de nem a férjem alkalmazta őket, így nem is értem az egészet. Aztán már csak azt látta és hallotta, hogy beindítják a közelben parkoló kocsiját” – mondta az asszony a Blikknek.

El sem tudtak búcsúzni

„Délután jöttek a rendőrök, akik könnyes szemmel azt mondták, nagyon sajnálják, de agyonverték a férjemet. Azonnal kimentünk a helyszínre, de nem engedtek oda hozzá. Még elbúcsúzni sem tudtam tőle. Abban a pillanatban azt hittem, elájulok” – mondta a lapnak zokogva az asszonyt.

Börtönbe mehetnek a fiúk

Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy az idősebbik fiú nem bocsátható feltételes szabadságra. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció