Nem mindennapi jelentetnek lehettek a tanúi azok, akik látták a filmbe illő jelenetet Vácon. Egy rendőrautó által üldözött autó sofőrje egyenesen a Dunába hajtott, majd elfutott. A rendőrség még rajta van az ügyön, semmi részletet nem állulnak el, de egy szemtanú mindent elmondott az esetről a Facebookon.

Hirtelen megjelent az autó

Az egyik váci Facebook csoportba képet is feltöltöttek a Dunába csapódott autóról. A fotó készítője leírta hogyan történt az egész, így fogalmazott: Nógrád megyéből üldöztek a rendőrök egy autót. Megjelent a Fekete utcában megjelent, majd lement a partra – írja a kép készítője. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Gyorsan jött

A hölgy azt is leírta, hogy a játszótéren volt, amikor hallotta, hogy olyan gyorsan jön az autó, mint egy repülőgép, majd 5 perccel később, amikor mentek haza, megérkeztek a rendőrök.

Dunába hajtott

A kép készítője azt is elmondta a Facebookon, hogy a kompkikötő felől érkezett az autó a bicikliúton, a Vizimalom utcánál egyszerűen lehajtott a partra a Dunába, majd kiszállt a férfi és elfutott.

Sodródott a vízben

A hölgy azt is elmondta, hogy az autó egy darabig sodródott a vízben, majd fennakadt egy faágon és végül ott ált meg, ahol lefényképezte.

Katasztrófavédelem emelte ki az autót

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Vác térségében a Dunába csúszott személyautó műszaki mentéséhez a váci hivatásos és a nagymarosi önkéntes tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik kivontatták a vízből a gépkocsit.

Dolgoznak a mentőegységek

Forrás: Facebook

Még tart a nyomozás

A hivatalos tájékoztatás szerint a Dunába csúszott egy rendőrök által üldözött autó vasárnap; a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az ügyben azt közölte, hogy a Rétsági Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrség további információt a későbbiekben ad ki – tette hozzá Király-Kollár Ramóna. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Képek forrása: Facebook – Köszönjük a fotók készítőinek, hogy a képeikkel segítik mások hiteles tájékoztatását.