Néhány hónappal ezelőtt egy édesanya túlélt egy két halálos áldozattal járó autóbalesetet, a sors azonban nem kegyes hozzá. Az immár kétgyermekes Bianka méhnyakrákkal küzd, a tragédia után született kislányát pedig fulladás miatt rohammentő vitte kórházba. A 21 éves fiatalasszony három hónappal a történtek után visszatért a baleset helyszínére.

Drámai sors

Drámai sorsa van annak az édesanyának, aki túlélte a két halálos áldozattal járó berhidai balesetet néhány hónapja. Bianka édesanyja megkérte egyik családi barátjukat, Gábort, hogy autóval vigye el a 21 éves lányt Pétfürdőre, mert az asszony egyik, Down-szindrómás és szívbeteg gyermeke számára a közelben csak ott lehet megfelelő gyógyszert beszerezni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Frontális ütközés

Ahogy írtunk róla, a 39 éves férfi készségesen vállalta a fuvart, ám menet közben Berhida közelében frontálisan ütköztek egy szemből érkező autóval. A két sofőr életét vesztette, Biankát súlyos sérülésekkel kórházba szállították

 

Valódi csoda

A kismama akkor isteni csodának tartotta, hogy ő és a baba is túlélte a balesetet. „Éppen ma tudtam meg, hogy a babám kislány lesz. Nem értem, hogy élhettük túl mindketten, biztos Isten vigyázott ránk. Van egy hároméves kislányom is, neki még szüksége van rám” – mondta Bianka.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fel fog épülni

Az orvosok napokkal később úgy döntöttek, hogy a rákbeteg nő esetében beindítják a szülést. Bianka őszintén sajnálja Gábort. Sokat gondol rá, de a balesetre egyáltalán nem emlékszik.

Új életet kapott

„Mindig biztonságosan vezetett. A családjának csak annyit tudok üzenni, hogy nagyon sajnálom: nem én tehetek a tragédiáról, de az Úrnak hálás vagyok, hogy kaptam egy új életet. A helyszínen én is meghaltam, de visszajöttem. A barátunk elvesztését nem tudom feldolgozni. Sok a rosszakaróm, de még nekik sem kívánom, amit én mostanában átélek” – fejezte be a fiatal nő.

Hazafelé tartott

A kék Suzukit egy 43 éves várpalotai férfi vezette. Hazafelé tartott, és eddig ismeretlen okból áttért a szemben lévő sávba, és összeütközött azzal a személygépkocsival, amit egy 39 éves papkeszi férfi vezetett. Az autók megpördültek és az árokba csapódtak. A személygépkocsikon szinte egyetlen ép elem sem maradt. Mindkét sofőr a roncsba szorult, a tűzoltók szabadították ki őket, majd a mentők próbálták megmenteni az életüket, de olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem lehetett rajtuk segíteni.

Félárván maradt gyermekek

A vétkes sofőr felesége rosszul lett, amikor megtudta, mi történt. Kórháza kellett vinni. A családnak egy 6 éves gyermeke maradt félárván a baleset következtében. A másik kocsit vezető férfi két gyereket hagyott árván.

Visszatért a helyszínre

Bianka napra pontosan három hónappal a baleset után érzett magában először erőt arra, hogy visszatérjen a tragédia helyszínére. „A történteket követően a családommal elköltöztünk Berhidáról 250 kilométerre, vagyis oda-vissza 500 kilométert utaztam, hogy Gábor barátom emlékére elhelyezhessek egy mécsest és egy szál világot ott, ahol meghalt. A mai napig nem tudom feldolgozni a halálát, és azt sem, hogy a szerettei engem okolnak” – mondta a Borsnak a fiatalasszony.

Nem csak a rákkal küzd

Bianka élhetné a kétgyermekes édesanyák boldog életét, de egyelőre főleg nehézségek jutnak neki. Meg kell küzdenie a rákkal, ráadásul a kis Flóra csupán három napot töltött otthon a születése után.

Sokáig volt lélegeztetőgépen

„A kislányom a negyedik napon rosszul lett. Fuldoklott, mindent kihányt, ezért rohammentő vitte kórházba. Sokáig lélegeztetőgépen volt, és jelenleg is az intenzív osztályon kezelik. Amikor csak tehetem, bemegyek hozzá, és természetesen a négyéves nővére is hiányolja. A két gyermekemnek nem ugyanaz az édesapja, de egyikük sem vesz részt az életünkben” – nyilatkozta Bianka. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: helyszíni fotó