A Magyar Közút Zrt. ezúttal egy olyan tanulságos videót mutatott be, amelyben a rakományok helyes rögzítésére hívja fel a figyelmet.
Ezért fontos a rakomány helyes rögzítése
A társaság az összeállítással ezúttal arra szerette volna felhívni a figyelmet, miért fontos, hogy a járművezetők mindig megfelelően rögzítsék rakományaikat, mielőtt útnak indulnak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Le kellett zárni az M0-s autópályát
Az első két incidens az M0-s autóúton történt június végén. Az egyiknél különböző tárgyak repültek le egy személyautó tetejéről, amiken a mögötte haladók áthajtottak. Az így keletkezett törmelékek miatt ideiglenesen le is kellett zárni az autóutat.
A létra is lezuhant
A következő szituációban egy Dacia Duster hagyott el egy létrát, ami egymás után több balesetveszélyes helyzetet idézett elő. Hajszál híján majdnem egymásba csúszott több autó is – és ugyanez igaz volt akkor is, amikor valaki beszaladt az út közepére a létráért.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Matrac az autópályán
A harmadik esetben egy matrac pottyant az útpályára – erről az M31-es autópályán készítettek felvételt a forgalomfigyelő kamerák.
Figyelmeztetnek
„Egy-egy járműről lehulló tárgy nemcsak akkor okozhat balesetet, amikor az éppen lerepül, hanem utána is, hiszen, ha valaki áthajt rajta vagy hirtelen megpróbálja kikerülni, az éppen olyan bajos lehet. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor egy autópályán, autóúton a gyors beavatkozás sem veszélytelen” – fűzte hozzá a videóhoz a Magyar Közút.
Nézze meg a videót
Megpördült az autó az M0 autóúton
Ahogy arról a Budapestkörnyéke.hu is beszámolt, az eset az M0-s autóúton történt néhány hete. A középső sávban haladó kamion és a külső sávban haladó autó egyszerre szerettek volna sávot váltani. Az autó bekerült a kamion holtterébe, így a sofőr szinte észrevétlenül elsodorta a kis autót, mely ennek hatására megpördült, és a belső sávban állt meg.
Sávot akartak váltani
„Nemrég az egyik M0-s autóúton található forgalomfigyelő kameránk rögzített egy kamionos balesetet. Az autóútra egy személyautó sorolt be a külső sávba, ekkor a nagyjából vele együtt, a középső sávban haladó kamionos elkezdett kisorolni” – írja a Magyar Közút.
Elismerte felelősségét
„Sajnos a teherautó sofőrje nem vette észre a személyautót és nekiment, megforgatta. A rendőrség megállapította, hogy a baleset a kamion szabálytalan sávváltása miatt történt, a teherautó sofőrje a helyszínen elismerte felelősségét” – tették hozzá.
Türelem és odafigyelés
Szerencsére az anyagi káron kívül nem történt komolyabb személyi sérülés, de hogy ez mással se történjen meg, arra kérik a volán mögé ülőket, hogy figyeljenek a vezetésnél a többi közlekedőre, a holtterekre, legyenek türelmesek és csak akkor váltsanak sávot, ha megbizonyosodtatok arról, hogy azt szabályosan és gond nélkül meg lehet tenni.
A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt fotó: Magyar Közút Zrt./Illusztráció